Nagykövetségi kalandok

Kedden aztán beszenvedtem 8-ra a Szabadság térre. Az egész nagykövetség olyan, mint egy erőd; rendőrök mindenhol, beléptető épület szigorú ellenőrzéssel... Na én már itt elvéreztem. Arra számítottam, hogy sokat kell várni, úgyhogy felraktam pár Csillagkapu részt a telefonra (csak stílusosan, ha már a cél Colorado Springs :DD), hogy azt majd nézem várakozás közben... Naja, kapásból elvettek mindent, ami elektronikus (telefon, fülhallgató, pendrive stb), így a német jegyzeteimmel, meg a hajnalban Lidliben vásárolt péksütikkel maradtam édes hármasban. Mondanom sem kell, ekkor már tudtam, hogy így egy kicsivel nehezebb lesz tartalmasan tölteni az időt...

Az Amerikai Egyesült Államok erődítménye a Szabadság téren

A váró egyébként nagyon szép és kulturált, csak dugig volt emberekkel és a fűtéssel is spóroltak. Először vártam egy órát arra, hogy regisztrálhassak, itt levették az összes ujjlenyomatomat. Aztán még 1 óra malmozás következett, és mivel a Lidlis kaják már az első egy órában elfogytak, a németet meg meguntam, elolvastam a jogaimat vagy 4-szer egy ott található brossúrán.

Persze néha felnéztem, mert az emberi butaság is gyakran legalább olyan szórakoztató volt, mintha az említett sorozatot nézném. Az egyik nénike kerek 1 órán át próbált magáról fényképet csinálni az ott található masinával és még akkor se ment, mikor 3-szor elmondták neki, mit és hogy kéne. Volt ott továbbá egy 30-40-es pár is, a faszin többek között a drága öltönyből látszott, hogy van mit a tejbe aprítani, a hölgyön pedig az, hogy pont ilyen férfire volt szüksége, hogy ne kelljen dolgoznia. Ő is bent volt 20 percet a fotós fülkében, és bár neki egész gyorsan sikerült elsajátítania az ördögtől való gép működését, egyik kép se tetszett neki. Végül a férje ötödik erélyes "Cica, gyere már!" felszólítására elfogadta az utolsó fotót. A végén még rátett egy lapáttal, mikor várakozás közben megkérték, hogy segítsen egy vak úrnak, hogy mikor szólítják, oda tudjon menni. A hölgy lelkesen rábólintott, majd szó szerint a kezével megmutatta szerencsétlen úrnak, hogy majd IDE kell menni.

Legalább ekkora fail volt...

Végül 10-kor szólították a számomat. Egy kis ablakhoz mentem, mögötte egy igazi amerikai akcentussal beszélő úr állt. Levették még egyszer az ujjlenyomatomat (biztos ami biztos), majd váltottunk pár szót. Az egész beszélgetésre emlékszem, kb úgy 1 perc volt :

-Good morning.
-Morning.
-So you'll go to Broadmoor.
-Yes.
-When?
- I'll start on the 22nd of...
-Ok, what will be your job?
- Amenities Agent.
- And you're studiing at Busapest Business School.
- Yes.
- Have you read your rights?
- Yes.
- Have you got any questions?
- No.
- Have a nice stay in Colorado.
- Thank you very much.

Ennyi. Átnyújtott egy fecnit, hogy elfogadták a vízumkérelmemet, pár napon belül postázzák az útlevelemmel és mindennel együtt. Így is történt, nagyim hívott ma, hogy megjött a futárral a csomag. Délután be is mentem hozzá, kibontottam a levelet és majdnem szívrohamot kaptam; a gyönyörű új útlevelemet átlyukasztották tűzőgéppel "-.-. A vízum egyébként bele van ragasztva, szép színes, igazi amcsi :D És még a képem is egész elviselhető :P

A lényeg, hogy most már beléphetek az országba! Még hátra van a szállás intézés, de a nehezén már túlvagyok! :))