A nagy finálé

9-kor már fent voltunk és tulajdonképpen lélekben készülődtünk az indulásra. Renars pontosan, fél 12 előtt már itt volt értünk az óriási Cadillac-jével, amibe tökéletesen befértünk az ötvenezer csomagunkkal :D A kulcsokat indulás előtt leadtam a Wildridge irodájának, a lakást pedig magunk mögött hagytuk. Hát nem mondom, hagytunk egy kis munkát a takarítóknak, de mivel a kauciónkból így is úgy is levonnak 100 dollárt, dolgozzanak meg azért a pénzért. :D Adam-et nem tudtuk elérni semmilyen módon, így a tőle kölcsönkapott tévét sem adhattuk vissza, de Renars megígérte, hogy miután kivitt minket, visszajön a lakásba és elfuvarozza azt is. Dorinától és Timitől búcsúztunk el utoljára, Dorinától nem is számolom hanyadszorra :D

A reptérre menet is folyamatosan esett a hó ráadásul hihetetlen hideg is volt. Közben kaptuk a híreket, hogy Theo-ék gépe több órát késett (ők éppen New Yorkba mentek), így a mi kilátásaink se voltak túl rózsásak, de azért reménykedtünk. Renarstól elköszöntünk a bejáratnál és ha minden igaz, nyáron vele is találkozunk odahaza ;)

Stílusosan ezt nyomták a rádióban a reptérre menet :D

Egy kisebb fajta művészet volt 3 bőröndöt meg a laptoptáskát odavarázsolni a United pultjához, de végül sikerült. Kérdezik hova megyünk először, mondjuk Chicago. "Hát azt a járatot éppen töröltük." Jóó, hát végülis ez benne volt a pakliban és a csaj egyből elkezdte nézegetni, hogy tudna hazajuttatni minket, tehát annyira nem aggódtunk. Egy jó 20 percnyi várakozás után megszületett a terv: 15.52 Springs - Denver (igen, ez egy 40 perces repülőút :P) 17.30 Denver - Frankfurt, 12.05 Frankfurt-Budapest. Egyetlen probléma az volt, hogy 3 órát várhattunk, de nem volt mit tenni.

A reptéri ellenőrzésen természetesen fennakadtam. Semmi komoly, csak az Xbox-ot ki kellett vennem a bőröndből hogy átnézzék alaposabban, hátha bomba vagy valami ilyesmi :D A várakozási idő viszonylagos idegeskedéssel telt, mivel sorra törölték a járatokat, azonban a mienk úgy tűnt megússza egy 10 perces késéssel. Nem úszta.

A gépünk 5-kor állt be a helyére, miközben Denverben a frankfurti járatra már elkezdték a felszállást, úgyhogy ismét nyomhattuk az újratervezés gombot. Egy nagyon kedves Belgrádból származó nő intézte az ügyünket, aminek a vége az lett, hogy hétfőn mi biztos nem hagyjuk el az Egyesült Államokat, mert az utolsó gép ami átszeli az óceánt este 6-kor megy. Volt pár opciónk keddre, ebből a Springs-Washington-München-Budapestet választottuk. A hölgy nagyon rendes volt, elzárta a 4 nagy bőröndünket holnapig, így csak a kézipoggyászokkal kellett valamit kezdenünk.

Dorináéknál... Mint a csövesek...

Ezúton is köszönjük Tomikának hogy kijött értünk a reptérre a szakadó hóban és Dorinának a felajánlást hogy nála aludhatunk.Bizony, teljesen lehetetlen elbúcsúzni Dorinától, a sors valahogy mindig visszasodor minket hozzá. Elmentünk hát a lakásukra, lepakoltunk majd Bélának nagy ötlete támadt: lehet Renars mikor visszament a tévéért nem zárta be az ajtónkat. És ó igen, ezúttal szerencsénk volt, úgyhogy amit még erre az éjszakára hasznosnak találtunk (takaróink, fagyi :D) azt áthoztuk ex-otthonunkból. Este - hogy ne gondoljunk a mai megrázkódtatásokra - megnéztük a Wall Street Farkasát, amit egyébként ajánlok mindenkinek. Aztán olyan hajnali egy körül, mikor úgy határoztunk hogy ideje lenne aludni, Gabesz kap egy üzenetet apukájától: a holnapi washingtoni járatot is törölték... Természetesen.

Hajnali 4-kor keltünk, mert bár tudtuk hogy nincs gépünk, gondoltuk minél korábban ott vagyunk, annál jobb. Norbi vitt ki minket a reptérre, ismét beszambáztunk a United-hez, akik felajánlották, hogy mehetünk Chicagóba vagy Los Angelesbe, mert momentán ez a két gép indul csak. Utóbbi a maga 28 fokjával kicsit szimpatikusabbnak tűnt (meg mert Chicagóval már párszor megszívtuk), így az új útvonal: Springs-LA-Frankfurt-Budapest, ami alapján a várható érkezés január 29. 13.40. Ismét átvergődtünk az ellenőrzésen (közben reménykedtünk hogy a csomagjainkat is küldik velünk) és mikor ülünk a beszállásra várva, akkor mondja be a hangosbemondó: "A chicagói járatot töröltük". Ezúttal jól választottunk.

A mi gépünk volt kb. az egyetlen ami felszállt. Kb. 40 személyes kis "private jet", sajnos olyan kicsi, hogy a kézopoggyászomat az Xbox-szal együtt fel kellett adnom. Az út 3 órás volt amit kb. végigaludtam és reggel 8-kor szálltunk le az LAX-en. Kisebb szívrohamot kaptam, mikor láttam a csomagokat lejönni a gép hátuljából egy futószalagon, amiről egy bőrönd olyan 10 méter magasról leesett. Szerencsére nem az enyém volt és a konzolom egyben megérkezett.

Némi bolyongás után az USA harmadik legnagyobb repterén megtaláltuk a terminálunkat és mire átjutottunk az újbóli ellenőrzésen már csak 5 órát kellett elütni valahogyan a gép indulásáig. Ez elsőre soknak tűnik, de miután volt ingyen 110V-os aljzat meg wifi, elég gyorsan elrepült az idő, még az otthoniakkal is tudtam skype-olni :D A vicc az egészben, hogy miután ennyit vártunk, majdnem lekéstük a gépet. Bár a beszállókártyánkon 15.40 volt írva a boarding kezdetének, ebben az időpontban mi már a nevünket hallottuk a hangosbemondón, hogy utolsó felszólítás :D Végül sikeresen felszálltunk a Lufthansa kétemeletes monstrumára, és kezdetét vehette a 11 órás út.

Nem, ez nem az Antarktisz :D

A gép teljesen más részein ültünk, én speciel középen a négy szék közül a bal szélsőn. A légitársaságra egy rossz szavam nem lehet, a kaja egész jó volt (azért nem egy Swiss), és az előttem található kis képernyőn is akár féléves filmeket nézhettem. Ami azt illeti, simán aludhattam volna az úton, de ilyen felszereltség mellett végig filmeztem meg sorozatoztam a repülést :D Észre se vettem, és már Frankfurtban voltunk helyi idő szerint 11-kor. Egy hosszú gyalogtúrával értük el a kapunkat és gépünk pontosan 12.05-kor el is indult kicsiny hazánk felé.

A következő emlékem az, hogy a légiutas kísérő kelteget, mert le van hajtva az asztalkám, márpedig éppen leszálláshoz készülődünk. Igen, ez nem mese: 13.40-kor leszálltunk a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Amin őszintén meglepődtem, hogy a csomagjainkra épségben találtunk a szalagnál. Közös megegyezéssel még itt elköszöntünk egymástól Bélával és Gáborral, hiszen nyilvánvaló volt mindannyiunk számára, hogy amint kilépünk az ajtón, mindenki rohan szeretteihez.

Így is történt. Ahogy a filmekben szoktuk látni, a szülők a "kordonszalagon" keresztül ölelték át fél éve nem látott gyerekeiket, Bélára pedig ott várt a frissen államvizsgázott Bianka. Olyan gyorsan történt minden és közben úgy, mint a lassított felvétel. Bepakoltunk az autóba és elindultunk haza. Haza, ahol várt rám Ádám és Edit mama. Haza, ahol várt rám a macska, a halaim és az ágyam. Haza, ahol várt rám: a valóság.

Újra együtt :)

Az utolsó (ingyen) Brunch

Csütörtökön elkezdtünk lezárni a dolgokat, pontosabban én. A srácokat ugyanis nagyon szorította a határidő, úgyhogy reggel leültek és estig megírták a gyakorlati beszámolót. Bándy ugyebár már hazament, azonban a kocsiját nem tudta eladni, úgyhogy az itt maradt Pólánál megőrzésre. Eredeti tervünk az volt, hogy elkérjük Ákostól a kocsit erre a pár napra hogy könnyebben menjen az ügyek intézése. Gabesz írt is neki egy sms-t, amire a következő válasz érkezett: "persze, vigyétek csak, bár már megint nem indul :DDD"

Végül Timit sikerült beszerveznem fuvarnak, mert neki is le kellett mondani a Utilities-t. Nem volt nagy dolog, kb 10 perc alatt végeztünk. Utána még elmentünk a postára is, de ott meg kiderült, hogy a postaládákkal nem kell semmit csinálni, úgyis kicserélik majd a zárakat. 

Timinek nagy hálával tartozunk, egyrészt ezért a napért, másrészt a péntekért, amikor már a srácok is csatlakoztak és elvihettük az autóját. Mindenekelőtt végleg elbúcsúztunk a Broadmoor-tól, leadtuk ruháinkat, végigjártunk minden részleget és békességben elváltunk. Innen elkocsikáztunk a város túloldalára a Comcasthez - ami havi 60 dollárért mindenidők legrosszabb internetszolgáltatását nyújtotta - hogy lemondjuk a "netet". Nos ez beletelt másfél óránkba, de sikerrel jártunk. Végül a bankban zártuk a napot, bankszámlánkat meghagyva pár dollárnyi egyenleggel és ezzel ennyi volt! Amit kellett elintéztünk, és Timi nagylelkűségéért cserébe lemostuk és megtankoltuk a szekerét :D

Renars és Vivi a búcsúbulin :D

Ezzel el is ment az egész nap és már csak arra volt idő, hogy kicsit összekészüljünk az estére és rendet rakjunk a lakásban. Ugyanis terveztünk magunknak egy búcsúbulit, amit ezen sorok között nem részleteznék, maradjunk annyiban hogy remekül sikerült, hogy Bándy Urat idézzem: minden szempontból kiváló volt :D

Reggel (értsd: délután) Adri ébresztett, hogy kapjuk össze magunkat aztán irány vásárolni. Ugyanis itt még komoly feladataink voltak szuvenírvásárlást illetően. Én például órát próbáltam venni anyumnak, Gabesz az övének táskát, Béla pedig Biankának szintén táskát. Mivel látnivaló, hogy férfiak próbáltak női cuccokat venni, pontosan ezért hoztunk magunkkal egy szakértőt :D Adri rendkívül jól végezte a munkáját, Béla barátnőjének olyan tatyót talált, amin aztán majdnem összevesztek, mert inkább megvette volna magának :D Kinézett egy órát anyumnak is,de én nem akartam megvenni rögtön az elsőt, úgyhogy még átmentünk egy másik boltba ahol megint álltunk 1 órát és a vége az lett hogy ránksötétedett. A srácok hazamentek én meg visszamentem a Ross-ba és megvettem két órát mondván: holnap majd skype-on megmutatom Maminak, aztán választ xD

Ez is történt, csak netet nem volt olyan egyszerű találni. Reggel 10-kor átmegyek a közösségibe, erre a wifi le van védve jelszóval. Minden módszert kipróbáltam a csatlakozásra de sehogyse ment, úgyhogy inkább megkérdeztem Dorinát, lophatom-e egy kicsit az ő internetjüket. Azt mondta nyugodtan, de ha skype-olni akarok, akkor bent nem lehet, mert Timi alszik :D Szerencsére a teraszon nem volt olyan hideg, úgyhogy sikerült véghezvinnem egy gyors családi beszélgetést, megbeszélni a hazaérkezés részleteit és anyumat döntés elé állítani az órák ügyében. :D

A délutáni programunk már egy hónappal ezelőtt eldőlt, Sunday Brunchra megyünk a Broadmoorba. Az csak később derült ki, hogy csatlakozik hozzánk Kodi és Esther is, az pedig csak aznap, hogy Béla lebetegedett így nem tud eljönni. Fel is hívta a szállodát, hogy 5 fő helyett csak 4 lesz, azonban a telefonos csaj roppant értelmes lehetett, mert törölte az egész foglalást :D Végülis nem lett nagy probléma belőle, flottul, 5 perc alatt kerítettek nekünk egy asztalt, ráadásul a felszolgálónk Dani lett :)

Csak hogy mindenki tisztán lásson: a Sunday Brunch a környéken igen híres és népszerű, büféasztalos (all you can eat) reggeltől délutánig tartó banzáj, meglehetősen borsos, mindennel együtt 50 dolláros áron. Úgy gondoltuk, azután hogy ennyit dolgozunk itt megérdemeljük ezt a kis kényeztetést, bár az számunkra (és szerintem mindenki számára) nyilvánvaló volt, hogy egy ebéd sem ér ennyi pénzt. Félreértés ne essék, remek ételek voltak, nagy választékban: péksütemények, lazac, csirke, bélszín, francia sajtok, garnéla, a legkülönfélébb desszertek...

 

Gabesszal nem titkolt célunk volt, hogyha már ennyit fizetünk, akkor amolyan Kis Jánososan együk ki a Broadmoort a vagyonából, de ez a tervünk a második teli tányér után megváltozott. Egy hostess lány jött oda az asztalunkhoz, és közölte, hogy a számlával nem kell törődnünk, Mr. Driscoll (az F&B assistant director és mellesleg anno ő interjúztatott Magyarországon) állja. Hogy miért tette ezt? Teljesen nyilvánvaló, hogy Esther miatt, aki után amúgy a terem összes férfivendége megfordult, sőt én még egy gratuláló sms-t is kaptam a Norbitól, hogy a vörös hölggyel ebédelek :DDD

Innentől már nem vettük olyan véresen komolyan a dolgot, ettünk pár sütit és befejeztük :D Volna, csakhogy jött Tomika, aki felszolgálóként dolgozott és kért tőlünk egy kis szívességet. A desszertek között volt egy olyan cucc, mint a túrós palacsinta, abból kért 12-őt magának :D Mivel a maradékot be lehetett csomagolni, ezért mi is ezt tettük a "maradék" végül 13 gurigával és egy magyar fiút nagyon boldoggá tettünk vele otthon :D

Kodi még hazadobott minket és bár azt mondta este még átnéz, valószínű volt hogy nem fog visszajönni így kénytelenek voltunk elköszönni tőle egy hosszabb időre. Mint említettem, elvileg jön tavasszal Magyarországra, tehát őt fogjuk legkorábban látni :) De addig is nagyon fog hiányozni :'(

Itt éppen Dorina lép meg a maradék piakészletünkkel :DD

6 körül úgy voltunk vele, lehet el kéne kezdeni pakolni, azonban ekkor kezdtek jönni az emberek és kb. egy második búcsúbuli kerekedett belőle. Míg pénteken főleg magyarok jöttek el, most a külföldiek, így Theo, Egita, Renars, Eureka... És kifosztották a lakást :D Igazából a helyzet az volt, hogy amit otthagyunk, az megy a kukába másnap. Így mondtuk nekik: vigyék ami kell, ingyen van :D Theo egész szépen felszerelkezett, még a kotyogós kávéfőzőt is elvitte, miután elmagyaráztam neki, hogy ez nem egy ördögtől való szerkezet és nagyon jó kávét csinál :D Elbúcsúztunk hát tőlük is, én csak remélni tudom, hogy nem örökre. Renars például felajánlotta, hogy kivisz minket a reptérre, úgyhogy vele van még egy körünk :)

Olyan este 11 fele kezdtünk nekiállni pakolni Adri támogatásával. Nos ez alatt azt kell érteni, hogy ő felvette a fullcap-emet, és egyik szobából a másikba járkált lökve a sódert folyamatosan :D Na jó, segített is azért, Bélának például megoldotta, hogy beférjen egy bőröndbe. Én ugye a kezdetektől fogva nem szórakoztam ilyenekkel, rászántam azt a pluszpénzt, hogy mindent haza tudjak hozni, ami fontos (lett) számomra. Be is fértem bőven, bár az mondjuk vicces volt, hogy a kézipoggyász megengedett súlya 7 kg, belerakom a Kinectet meg az Xbox-ot, lemérem: 7 kg :D

Végül mindenkinek sikerült bepakolni, Béla és Gabesz befértek egy bőröndbe, én kettőbe így boldogan dőlhetünk utoljára matracunkba, hogy holnap magunk mögött hagyjuk eddigi életünk legkalandosabb fél évét.

Viva Las Vegas!

11-kor hagytuk magunk mögött Hollywoodot és a kínaiak városát és vágtunk neki egy újabb monoton szakasznak hogy aztán a sivatag közepére épített világhírű városba, a szerencsejátékok fellegvárába érkezzünk vissza. Ezt a bő 400 kilométert végül egyedül vezettem le, mert Béla nem tartott tovább igényt a kormányra, amit egyébként valamilyen szinten meg is értek. Az egyetlen kihívásnak nevezhető dolog a száguldozó kamionok közötti szlalomozás volt, de ettől eltekintve kb 90%-ban tempomattal mentem. 

Zzyzx... Igen, van egy ilyen település :D

Egy érdekesség az autópályáról: Kaliforniában a normális sávok mellett van egy teljesen különálló Car Pool nevezetű sáv. Kb. 100 km után a kíváncsiság csak rávitt minket hogy megnézzük mi az és kiderült, hogy itt csak olyan autók mehetnek, amikben 2 vagy több személy utazik. Ez elsőre elég hihetetlennek hangzik, de így van, és mivel kb. mindenki egyedül vezetett így ebben a sávban akadálymentesen haladhattunk szép tempóban :)

Kalkulációink helyesnek bizonyultak, délután 4-kor már a "Welcome to Fabulous Las Vegas" táblánál álltunk sorban a képért. A tábla, amit mindenki ismer, ami minden mindenki számára a város jelképe. De ami Los Angelesre igaz volt, az igaz itt is, a Stripen (a főút, ahol a kaszinók/szállodák fények stb vannak) kívül semmi sincs itt... Bár tény hogy ami viszont ott zajlik, az megérdemli a világhírnevet.

A Hotel Flamingo-ban szálltunk meg, ami egyike volt Las Vegas első szállodáinak. A földszinten van egy szép nagy kaszinója felette pedig 3626 szobája... Ezzel a világ 13. legnagyobb szállodája btw. Nos, ahhoz képest hogy 3 csillag, kicsit többet várt volna az ember. Az vitathatatlan tény, hogy a szoba gyönyörű volt talán az egyik legszebb ahol valaha is jártam. Ellenben a szállodaipar lényege, a szolgáltatás vagy rettenetes, vagy szimplán nem is volt. A recepciós elkövetett minden hibát, amit lehet az udvariatlansággal az élen, két éjszaka alatt egyszer sem volt takarítás a szobában meg ilyen apróságok. Ja és a legjobb: ingyen wifi nincs, sőőt, még a saját mobilneted se működik a szobában. Okos :D

Mivel nagyon éhesek voltunk, elmentünk kihúzni a bakancslistáról egy dolgot: a Heart Attack Grillt. Nos ez az étterem úgy néz ki mint egy kórház, kapunk kis mellénykét, kórházi karszalagot, a felszolgálók nővérnek vannak öltözve és szükség esetén azonnal hívják a mentőket. Mert ez bizony előfordult már párszor. Itt kapható a Guinness rekordot tartó legkalóriadúsabb hamburger, ami egy 8 rétegnyi húspogácsából, sajtból, hagymából, paradicsomból és chilis babból álló szörnyeteg bőven 10.000 feletti kalóriatartalommal. Ja és némi aprópénzért még 40 szelet bacont is kérhetsz bele :D A kajálda neve nem véletlenszerű, nemegyszer kaptak már itt szívrohamot a rengeteg zsírtól, de ez nem igen riaszt vissza senkit, főleg nem a 160 kg felettieket, akik súlyukból adódóan ingyen ehetnek.

Nos, mi természetesen nem voltunk ilyen bátrak (hülyék, kinek hogy tetszik), Gabesz azért berendelte a 4 szinteset, mi a Bélával gondoltuk elég lesz nekünk a 3, azt simán betoljuk. Nos, mikor kihozták már  kicsit más volt a menyasszony fekvése. Az hogy óriási, még nem lett volna gond, de hogy életem legrosszabb hamburgerébe haraptam bele az már elég nagy hátráltató tényezőnek mondható. Aztán közben ilyen apróságok is kiderültek, hogy aki nem eszi meg a kaját, azt nyilvánosan elfenekeli a felszolgálója egy péklapáttal. Evés közben például szemtanúi lehettünk egy akkora ütésnek, hogy kettétört a fa lapát, ami bár elég nagy motivációt jelentett, úgy döntöttem nem fejezem be a vacsorámat. Meg tudtam volna enni azt a maradék egy szelet húst, de olyan iszonyatosan rossz volt, hogy inkább vállaltam a fenekelést :D Így utólag visszagondolva, egész viccesre sikeredett ez a kis látogatás. Nem bántam meg, hogy eljöttünk, élménynek abszolút jó volt, de ha nálam lenne Hermione időnyerője, akkor egy szintes hamburgert rendelnék.

Az adót Obama's Cut néven írják a blokkon :D

Teli hassal tértünk vissza a szállodába és olyan éjfél körül döntöttünk úgy, hogy megnézzük milyen is egy Las Vegas-i buli, de sehol nem találtunk semmit. Ilyen szempontból pont rosszkor jöttünk, mert hétfőn sehol semmi :( Én azért végigsétáltam a Stripen hajnali 3-kor láttam mindent amit kellett, aztán hullafáradtan zuhantam a hatalmas franciaágyunkra :D

Végre kialudtuk magunkat és csak 1-kor léptünk ki a szálloda ajtaján. Ez a nap a szállodanézegetéseké volt, és nyilván nem volt időnk mindenre, de így is egész sokat sikerült belesűríteni a programba. Elsőként a Venetian-t néztük meg, amiben elsétálgattunk egy órát tátott szájjal, ugyanis egy az egyben lemásolták Velencét. Volt Rialto, Szent Márk tér, gondolások, csatornák... Mindezt persze fedett helyen, csak éppen az eget odafestették. És ezúttal ne ilyen gyenge utánzatra gondoljunk, mert tényleg az az érzésem támadt, hogy a szabad levegőn mászkálok.

Stílusosan egy kínai gyorskajáldában ettünk Velence közepén, majd folytattuk a sétát: Mirage, Caesar's Palace... Utóbbi elsődleges érdekessége, hogy hatalmas. Egyszerűen nem lehetett betelni azzal, hogy lehet ekkora szállodát építeni. Másik pedig hogy ugye a Másnaposokban itt szálltak meg a srácok. Azonban, a valóságban nem létezett az a lakosztály, amit ők kaptak meg (hiszen csak díszlet volt), de mivel a film hatására kb. minden idelátogató azt akarta magának, ezért építettek egyet. :D Egyszerűen megoldották a dolgot :D

A Luxor piramisig nem sétáltunk le mert időközben ránk sötétedett, így a visszafordító pont a New York, New York szálloda volt. Itt sem kicsiben játszottak: 1:3-hoz arányban felhúzták a Szabadság Szobrot, a Brookly hidat, az Empire State Building-et, sőt még egy 100 km/h-ás hullámvasutat is. Utóbbi hiába került 14 dollárba nem hagyhattam ki és nem is bántam meg :D

A hotelünkbe visszafelé menet megcsodálhattuk az MGM Grand épületét, a Paris szállodát illetve ugyebár a Bellagio-t. Ha valaki elgondolkozott azon, honnan ismerős az MGM Grand, Bellagio és Mirage neve, segítek: ennek a három kaszinónak a közös kasszáját rabolták ki az Ocean's Elevenben :D Ja el ne felejtsem, hogy ugye az Eiffel torony is megvan itt, ráadásul 1:2 méretben ;)

Este előjött az az ötlet, hogy felmenjünk a Stratosphere kilátójába, de aztán kiderült, hogy meglehetősen borsos belépőt kérnek, úgyhogy annak az árát inkább a szerencsejátékra áldoztuk. Először a Rivierában kezdtünk, ami nekem nem nagyon tetszett, de Gabesz azért kiszedett 20 dollárt a rulettből. Béla nem akart tovább kaszinózni én viszont mindenáron akartam pár kört játszani a Bellagio-ban oda pedig Gabesz velem tartott. Lakatos szerencse ide vagy oda, egész szépen kaszáltam a ruletten :D Hajnali 3-kor döntöttünk úgy hogy fellőtték számunkra a pizsama csillagot.

Másnap délután 1-re épségben visszavittük a kocsit és 2-kor már a reptéren voltunk Jó három órás várakozást követően szállt csak fel a gépünk és +20 fokból a mínuszokba, 20 centis hóba érkeztünk Denverbe. Tomika jött ki értünk és vitt haza a hűtőkamrává változott lakásunkba, ugyanis mikor elutaztunk Adrival kikapcsoltattuk a fűtést :D Átnéztek még páran, köztük Dorina is, mert családi ügyek miatt végül nem tudott elmenni Buffalo-ba a rokonaihoz, így január 31-én, csak utánunk repül haza.

Törvényszerű, hogy nyaralás alatt jobban kifárad az ember és ez ránk is érvényes volt. Sok dolog vár ránk a következő napokban, le kell zárni itt mindent, búcsúbuli, ráadásul a srácoknak egy napjuk van megírni a gyakorlati beszámolót... De ha azt nézzük, már csak egy karnyújtásnyira van Magyarország :)

Az angyalok (kínaiak) városában

Reggel 10-kor kicsekkoltunk szállásunkról, és még mielőtt nyakunkba vettük volna az országutat, megreggeliztunk a kikötőben. A városból Gabesz vezetett ki, mert elég kaotikus volt a közlekedés, de az autópályára érve átvettem a kormányt. Ha nagyon siettünk volna Los Angelesbe, mehettünk volna végig a sztrádán, de látni akartuk a Big Sur-t, úgyhogy egyenesen a partra vezettem.

 Legyen elég annyi, hogy miközben természeti csodák százai vesznek körbe, 200 kilométeren keresztül kacskaringós út vezet, ahol egy kisebb figyelmetlenség elég a tragédiához. A felénél kb. átadtam Bélának a kormányt ő manőverezett tovább a hajtűkanyarokban. Nemsokkal azután, hogy kiértünk a csodák és veszélyek partvonaláról, Gabesz vette át a volánt és tartotta meg egészen LA belvárosáig. Útközben még megálltunk egy óriási fókakolónia mellett, akik ezúttal elefántok és nem oroszlánok voltak, de hihetetlen számban napoztak a homokos óceánparton. Vicces állatok, be nem áll a szájuk és olyan hangokat adnak ki, mintha állandóan böfögnének :D

Na melyik az oroszlánfóka?:D

Estefelé érkeztünk csak meg a Sunset Boulvardra, Hollywoodba, ahol a szállásunk is volt. Nos, első ránézésre igencsak puttó környékre kerültünk, de belépve a szobába rájöttünk, hogy amerikában ez lesz a legjobb szobánk. Tágas tér, plazma tévé, jó wifi (!), hűtő... Kicsit pörköltszag volt, de hozzá lehetett szokni, biztos tudták hogy magyarok vagyunk és hogy hiányoljuk a hazait :D A kiválóan működő wifin olyan ajánlatot találtam, amit nem lehetett kihagyni: Go LA kártya, 65 dollárért egy napig oda megyünk ahova akarunk. Tekintettel arra, hogy a Warner Studiosba $52 lett volna a belépő, már megérte, így mindhárman gyorsan meg is vettük majd nemsokra rá már az igazak álmát aludtuk.

Reggel korán keltem, mert a kártyánk 8.30-tól 17.30-ig volt érvényes, aminek minden percét ki akartuk használni, úgyhogy 9-re foglaltam magunknak helyet a Warner Studiosba. Előzetesen sokat gondolkoztunk azon, hogy ide vagy a Universal-ba menjünk, de utóbbi egész napos lett volna és inkább amolyan tömeglátványosság, így végül a WB mellett döntöttünk. Utólag én azt mondom jól. Egy 12 fős kis golfkocsi szerűséggel vitt minket körbe Zach, az idegenvezetőnk, aki minden szempontból jól felkészült volt.

Ez például a Vészhelyzetből az egyik lakóház :D

Bátyám ugyebár rendező/színész, tehát azért nem vagyok teljesen hülye ilyen témákban, de a filmek világa tartogatott számomra jópár érdekességet. Több részre van osztva, de minden négyzetcentiméterét felhasználják valamire. Például az irodák direkt egy motelnek kinéző épületben vannak, amit így bármelyik filmjükbe bevághatnak, illetve a dolgozói büfét is láthattuk már nem egyszer a vásznon. Átgurultunk a stúdió New York részén, ami ahhoz képest, hogy egyetlen egy téglát sem használtak fel hozzá, kísértetiesen hasonlít a Nagy Almára. Minden egyes kis folt, horpadás tudatosan van odarakva, ettől is olyan valóságszerű. Itt forgatták egyébként a híres Pókemberes csókjelenetet, ami közben természetesen igazi eső nem esett :D

Ezután egy amerikai kertvárosba érkeztünk, aminek részeit vagy egészét rengeteg filmben/sorozatban láthattuk, például szinte az egész Szívek Szállodáját itt forgatták le, de Ross szüleinek háza is itt található. Nem vagyok nagy Szívek Szállodája rajongó, így ha agyonvertek se tudom megmondani pontosan a neveket, de a lényeg hogy bementünk valakinek a házába, és ahogy hátul kijöttünk már más valakinek a sorozatbeli udvara volt. Tehát egy épületet megpróbálnak annyiszor felhasználni ahányszor csak tudnak.

A külső helyszínek után a belsőkre koncentráltunk, tudjátok vannak azok az óóóriási épületek amiket minden WB film előtt mutatnak. Hát mostmár nyilván nem vöröstéglából vannak meg kicsit több lett belőlük, de a lényeg hogy minden egyes ilyen monstrum egyszerre csak egy sorozatnak/filmnek ad helyet. Ezek egyébként oda is vannak gravírozva a bejárati ajtó mellé, hogy például a 29-es stúdióban forgatták az Ocean's Thirteen-t 2007-ben, vagy a 24-esben anno a Jóbarátokat. Két ilyenbe be is mentünk, az egyik a Két pasi - meg egy kicsi, a másik pedig a Bing Bang Theory otthona volt. Hétvégéről lévén szó forgatás nem zajlott. Mind a két sorozat ugyebár sitcom vagyis az alapkoncepció megegyezik. Három díszlet van állandósítva és van egy ami mindig változik (Jóbarátokban az állandók: Monica lakása, Joey lakása és a Central Perk). Ami a legérdekesebb volt számomra, hogy élő közönség előtt zajlik a felvétel, vagyis a nevetés és reakciók amiket a tévében hallunk valóságosak. Amennyiben valamin nem nevetnek a nézők, a stáb ott helyben átírja a jelenetet. Ja és még egy kulisszatitok a  Két pasi - meg egy kicsi-ből: a sorozatbeli Jake öltözője mellett az ajtófélfán mérték, hogy Angus T. Jones évadonként hány centimétert nőtt.

Innen egy kisebb hangárba vezetett utunk, ahol híres filmbeli járgányok voltak kiállítva, mint Nagy Gatsby autója, a Scooby Doo-s kisbusz, Batmobilok vagy éppen Weasley-ék repülő Ford Angliája :D Érdekesnek érdekes volt nem mondom, de ami ez után jött azért érte meg kb. az egész amerikai kintlétem.

Nem, nem találkoztam egy hírességgel sem, hacsak a Jóbarátok által híressé tett narancssárga kanapét nem hívhatjuk annak. Bizony, a sorozat mai napig tartó töretlen sikere miatt a Central Perk díszletét egy külön helyen újra felállították és minden látogató leülhet arra a kanapéra, ahol Rachel, Monica, Phoebe, Joey, Chandler és Ross is ült nap mint nap :) Leírhatatlan élmény? Igen :D

Utolsó állomásunk a WB Múzeum volt ahol egy fél órát tölthettünk és fotózhattunk! Ez azért nagy szó, mert 2013-ig nem lehetett képeket készíteni, és pont 2014-re törölték el ezt a szabályt. Főleg jelmezek/kosztümök voltak, a földszinten különféle filmekből (Másnaposok, Gravitáció, Big Bank Theory), az emeleten pedig végig a Harry Potterből. Még a Teszlek süveget is kipróbálhattam és a Griffendélbe kerültem :D

Itt ért véget a kb. kétórás túra amit életem egyik legjobb befektetésének tartok :D Egy kisebb összeget még otthagytam az ajándékboltban hogy megkóstolhassam a Bogoly Bertie Féle Mindenízű Drazsét, aztán már indultunk is a következő állomásunkra, a Queen Mary-hez. Ez valaha a világ legnagyobb óceánjárója volt, azóta már eljárt felette az idő, Los Angeles önkormányzata megvette az angoloktól és jelenleg kikötve turista látványosságként és hotelként üzemel. Nem szaporítanám nagyon a szót, ha ki kellett volna fizetnünk a 30 dolláros belépőt, nagyon bántam volna, mert azon kívül hogy nagy, nem sok érdekes volt benne, fél óránál nem is töltöttünk el többet rajta.

Az ital a Leninádé nevet viselte :D

Ekkor érkezett el a pillanat, hogy különváltam a srácoktól. Nem, nem történt semmi összezördülés, szimplán mindhárman a legjobban akartuk kihasználni a kártya adta lehetőségeket. Én mivel Los Angelesben vannak a világ legjobb vidámparkjai ki akartam próbálni egyet, őket viszont a Petersen autómúzeum hozta lázba. Így közösen megállapodtunk abban, hogy engem levisznek a Knott's Berry Farm-ra, ők utána elmennek a múzeumba és este találkozunk. Így is lett és mindhárman fantasztikusan éreztük magunkat :)

A vidámpark óriási volt, végül három hullámvasútra ültem fel (ebből az egyik 130 km/h-val ment), illetve a arra toronyra kétszer, ami 100 méter magasba felvisz és ott elenged. Ezzel és a sorbanállásokkal együtt kb. 3 felejthetetlen órát töltöttem itt. A srácok 6 körül jöttek értem és vacsoránkat - egy tál salátát - a Pollo Loco nevezetű mexikói gyorsétteremben költöttük el.

Este Béla a szálláson maradt, mi még a Gabesszal kimentünk a Hollywood Boulvard-ra körülnézni, ahol nyüzsögtek az emberek. Ja igen, itt szeretném jelezni, hogy fehért elvétve látni, az egész város mexikóiakból és kínaiakból áll, na meg persze nagydumás fekákból. A helyi plázában töltöttünk egy órácskát, elmajszolgattunk egy Coldstone fagyit, majd visszagurultunk motelünkhoz.

Utolsó napunkon főleg Hollywoodra koncentráltunk. Kezdésként ha nem is végig, de sétáltunk a Hollywood Boulvardon a csillagok között és legalább ilyen közelségbe kerülhettem Harrison Forddal :D Természetesen a Hollywood feliratot nem akartuk kihagyni, de így 28 fokban a dögmelegben a túrázáshoz se fűlött a fogunk, így random kocsikáztunk a luxusnegyedben és végül csak találtunk egy pontot ahonnan egész jó kilátás nyílt rá. Még egy forgatásnak is szemtanúi lehettünk, amint egy feka srác rappel xD

Egy fél órácskára lenéztünk Beverly Hills-be a Robertson Boulvard-ra, ahol a paparazzi képek 90%-a készül. Hát az feltűnt, hogy az utcán legrosszabb autó egy Porsche volt, de mivel hírességgel nem találkoztunk, így bedobtunk egy italt a Starbucksban és siettünk, hogy még normális időben a strandra érjünk. Természetesen ez nem sikerült, meglehetősen fújt a szél és hűvös volt, Béla nem is mártózott meg, de mi Gabesszal a habokba vetettük magunkat :D Ekkora hullámokat még életemben nem láttam, simán kidobott a partra :O

Naplementéig szórakoztunk aztán már tényleg hideg lett, úgyhogy kocsiba pattantunk és éhségünket a Five Guys-ban csillapítottuk. Odacsapatam a szervezetemnek azzal, hogy a csaj kiskrumpli helyett közepeset értett, abban ugyanis potom 900 kalória van :DD Még mielőtt visszatértünk volna a szállásunkra, megnéztük a Disney Theater-t ami valóban egy mérnöki csoda illetve búcsúzóul egy Coldstone fagyi társaságában elsétálgattunk a Hollywood Boulvardon.

Amúgy itt forgatták a Baywatch-ot is ;)

Összességében azt kell mondanom, hogy természetesen megérte eljönni Los Angelesbe, mert ezt látni kell, de messze máshogy képzeli el az ember. Hihetetlen méretek vannak, a városon belül 8 sávos autópálya megy - ami be tud dugulni! - Gabesz például teljesen kikészült egy napnyi vezetéstől. Érdekes része néhány utcán meg a tengerparton kívül nem igen van, például ha lekanyarodsz egy pillanatra is a Csillagok Útjáról, máris egy mexikói gettóban találod magad. Sokszínű város, és amit a filmekben látunk az az 1%-a sem.

Na de holnap délutánra alig 450 kilométer után már ismét Las Vegasban leszünk és bankot robbantunk! ;)

The Sound of San Francisco

Másnap egészen korán, 10 körül elindultunk, és a GPS kalkulációi szerint este 7-re kellett volna megérkeznünk - ami természetesen tarthatatlan volt :D A vezetést én kezdtem, és az én 3 órás szakaszomon a fiúk - ha már egyszer az Alcatraz városába megyünk - stílusosan megnézték a hátsó ülésen Gabesz idpad-jéről A Szikla című örök klasszikust. 5.1-ben szólt a hang is, mert bár a csodálatos Apple terméket nem lehetett csatlakoztatni a kocsi hangrendszeréhez, az én telefonomat igen, és mivel azon is rajta volt a film, egyszerre indítottuk el: ipadről ment a kép, a telefonomról az audió :D Nekem nem volt szükségem nézni, annyiszor láttam, hogy elég volt hallgatnom :D

Ezt a kocsit úgy tervezték, hogy az iPad pont odaférjen :D

Hosszú és unalmas tájakon vezetett utunk, azonban Kodi tanácsára emlékezve megálltunk félúton egy In-n- Out Burger-be, ami csak Kaliforniában van és az feldobta a napot. Ennyire olcsó és ennyire finom hamburgert még nem ettem, finomabb is csak egy volt, a Shake Shack-ben, New Yorkban. Abszolút megérte.

Nem tűnik nagy számnak, de aki egyszer már beleharapott... Big Mac bekaphatja :P

Végül este 9-kor érkeztünk meg szállásunkra, a Lombart Streeten található Surf Motelbe. Vártunk 40 percet, mert se mi se a recepciós bevándorló nem tudta kinyitni az ajtót, majd mikor megjött a "szerelő" kiderült, hogy csak fel kell nyomni a kilincset és utána bedugni a kártyát... A szállással egyébként nagyobb gond nem volt, tiszta, rendezett, kényelmes. Na jó, a wifi... Hát az pont annyiszor volt ahányszor nem "-.-

Az éjszakánk nyugodalmasan telt, másnap reggel időben keltünk és vettük nyakunkba a várost. Tekintettel arra, hogy a Marina District-ben szálltunk meg, logikus első programnak tűnt a kikötő és a Szikla meglátogatása. Nos, a parkolóhely kereséssel eltöltöttünk kb. egy órát, de végül találtunk egy rendkívül kedvező árú parkoló garázst (áh, csak 40 dollárt fizettünk :DDD).

Az Alcatraz meglátogatása 30 dollárba került, amiben minden benne volt. Persze attól függ milyen igényekkel veszünk részt a kiránduláson. A sorban állva olvasgattuk a Tripadvisoros értékeléseket és van aki azért adott 1 csillagot neki, mert nem kapott kaját... Hát igen, ekkor mi is elgondolkodtunk hogy inkább visszaadjuk a jegyünket :P

A hajó ami a szigetre vitt nagyon kis környezetbarát volt, a normális motormeghajtáson túl nap- és szélenergiát is felhasznált. Kb. 20 percig szeltük a habokat, majd a kikötés után mindenki oda ment ahova akart - legalábbis szinte. Az élő idegenvezetőhöz egyikőnknek se volt kedve, de mivel a fejhallgatós megoldást kifizettük, azt felraktuk a cellák látogatásakor. Ami azt illeti, szerintem a legjobb audiokommentár volt, amit valaha hallgattam, ex-rabok és börtönőrök vezettek körbe a Broadwayen (leghíresebb rabok cellái, pl. Al Capone) és a Time Square-en (ahol az óra volt :D). Az egy dolog, hogy maga a börtön sem volt túl barátságos, de az különösen kegyetlen volt, hogy az apró ablakokon keresztül látni lehetett San Francisco-t egész pompájában, mindig emlékeztetve a rabokat arra, hogy ott is lehetnének. Elmondásuk szerint szilveszterkor ha elég szeles volt az idő (márpedig Fricsco mikor nem az), a városból érkező fuvallatok odahozták az ünneplés hangjait, miközben ők egy lyukban ültek.
Kilépve a börtönblokkból tényleg csodálatos volt a kilátás és ragyogó napsütés fogadott minket. Sétáltunk egy kicsit a szabadlevegőn hallgatva közben, milyen is volt az első börtönlázadás, majd a túrát végül az ebédlőben fejeztük be. Itt kezdtem el értékelni valójában a Madách menzáját és a magyar közékeztetést. A zuhanyzóba tehát nem mehettünk be (a film miatt érdekelt volna), habár az már a világítótoronynál meg a hullaháznál nyilvánvaló volt, hogy Hollywood tízszer nagyobb méretekben dolgozott, mint a valóság. Az ajándékboltban még elköltöttem egy dollárt egy képeslapra, ami bizonyítja, hogy itt jártam, majd némi várakozást követően visszahajókáztunk a kikötőbe.

A Pier 39 a negyed legnagyobb "mólója", és itt ne egy balatoni stégre gondoljunk. Ez egy amolyan kikötői pláza fából, hangulatos éttermekkel, boltokkal, na meg persze egy rakás oroszlánfókával :D Elsétálgattunk itt, de még naplemente előtt ki akartuk próbálni a Cable Car-t, úgyhogy inkább odasétáltunk az állomásra.
A napijegy 13 dollárba került, és már pattanhattunk is fel San Francisco egyik jelképére. Egyik különlegessége hogy - nevéből adódóan - egy kábelen húzzák végig a kocsit, a másik pedig - amitől gondolom az EU-ban már szívrohamot kapnának - hogy lehet az alsó lépcsőn utazni, kihajolni... Sajnos az, amit a filmekben látunk, hogy csak úgy felugrasz, nem működik, mert megállók itt is vannak, de ez legyen a legkisebb probléma.

Így elsőre nem utaztunk sokat, a Hyde és a Lombard keresztezésénél már le is szálltunk, mert innen fantasztikus a kilátás. A város jellegzetessége, hogy ha hegy van, akkor arra csinálunk egy utat, és ennek következtében olyan emelkedők vannak, amiket kék túra vonalnak is ki lehetne nevezni. Néhány turistás kép ellövöldözése után lesétáltunk a Lombard leghíresebb, kacskaringós szakaszán.

Innen átballagtunk a pár saroknyira levő másik Cable Car vonalra, amivel elhúzattuk magunkat egészen a főtérig. Miután itt fél órát elkávézgattunk és pihengettünk, a naplementében megtaláltuk azt a kocsit, ami visszavisz minket a kikötőbe, szeretett Passatunkhoz. Az út kissé hosszabbra sikeredett a kelleténél, ugyanis az egyik kereszteződésben 20 percet álltunk az egyik utas miatt. Első ránézésre csak szimplán elhányta magát, de mikor végre felállt és megfordult, akkor láttuk csak, hogy deréktól bokáig (bocsánat) összefosta magát. A legrosszabb az egészben, hogy mindennek egy részét még bent tette meg, és mivel mi hátul álltunk, így a maradék úton az odacsordogáló cuccos elől ugráltunk.

Itt még nem tudtuk, mi vár az út végén...

Végül megkönnyebülten ugrottunk le a kikötőben, ahol a sokk kiheverésére megettem életem legfinomabb fagyiját a Coldstone-ban. Mivel már sötét volt, kocsival még felhajtottunk a közeli kilátóhoz (ami persze zárva volt), ahonnan megcsodálhattuk a fényárban úszó San Francisco-t. Jó persze, nem egy New York, de szép volt :) Az estét végül egy tipikus kis amerikai étteremben zártuk, ahol bár a kaják túl voltak árazva, a hangulat miatt megérte.
Másnap a fő must-to-see program mi más is lehetett volna, mint a Golden Gate híd. Ha az Alcatrazról nem is hallott valaki, ezt a világon mindenki ismeri. Kb. tényleg egész napos program volt, először lementünk a partra, így alulról nézhettük meg. Aztán fel is sétáltunk rá, egészen a feléig, majd onnan vissza a kocsihoz, és lassú tempóban. bömböltetve a Sound of San Francisco-t végighajtottunk rajta :D

 Egy rövid autókázás után felértünk a Hawk Hll tetejére, ahonnan életünk legszebb panorámája tárult a szemünk elé a híddal és a belvárossal. Visszafelé aztán találtunk egy olyan pontot, amihez bár le volt zárva az ösvény, azzal a felkiáltással hogy "turisták vagyunk, nem értjük a kintaföldit"odasétáltunk, és egy sziklahegyén találtuk magunkat, közvetlenül a Golden Gate híd előtt. Miközben az államat kerestem, átgondoltam az életem :D

Úgy határoztunk, hogy a naplementét az óceán parton egész stílusos lenne megnézni, így a következő állomás az volt. Bár az időjárás napközben kellemes, néhol még meleg is volt, így délutánra lehűlt az idő, fürdésre nem is gondolhattunk :D Azért a póló meg a cipő lekerült, de az óceán olyan szinten hideg volt, hogy belelépve egyből begörcsölt a lábam. Egy kis parti étteremben csillapítottuk éhségünket, majd totálplánban élvezhettük, ahogy a nap az óceánban elmerülve narancssárgára fest mindent.

Este ellátogattunk még a városházához, amit konkrétan a Szent Péter Bazilikáról másoltak (ez hivatalos, tényleg), illetve az ország lenagyobb China Town-jába, ahol kiváló szuvenírvásárlási lehetőségek nyíltak (5 póló 10 dollár :DDD) Itt még elütöttük kicsit az időt, de aztán már nagyon fáradtak voltunk, és egy ananászos sundae bekebelezését követően ágyunkba dőltünk. Hiszen holnap ismét egynapos autóút vár, végig a parton... Irány LA!

Vegasi kóstoló

Bár ezzel a poggyászosdival megszívtuk, legalább a repülő nem indult hajnalban. A fél 12-es géphez azért elindultunk fél 9-kor, Norbi volt olyan kedves és felkelt bevinni minket Denverbe. Nagy meglepetésünkre Dorina is elkísért minket, nem nagyon tudott elengedni, de hát a reptéren muszáj volt. :/ Nem mintha nem találkoznánk 2-3 héten belül odahaza :D

A beszállókártyát gond nélkül megkaptuk, rajta is volt hogy fizetve van a két poggyász, na de a súly… Ott derült ki, hogy 40 font lehet a maximum (~18 kg), amit a Bélával közös csomagunk jócskán meghaladt, de a dolgok átcsoportosításával Gabesz bőröndjébe már jók voltunk, így nem kellett ismét plusz 50 dolcsit fizetni.

Gyorsan átestünk a biztonsági ellenőrzésen, és még volt egy kis időnk a gép indulásáig, addig körbemászkáltuk a denveri terminált. Nem tudom, ki mennyit hallott erről, van jó pár összeesküvés-elmélet a reptérrel kapcsolatban, amiknek elsődleges oka, hogy indokolatlanul nagy. Elvileg teljesen le van árnyékolva a létesítmény, alatt pedig óvóhely van, ahova a világ vezető politikusait menekítenék néhány ezer emberrel. Ez mind arra az esetre, ha úgy döntenének, hogy kiírtják az emberiséget, így egy újabb lehetőséget adva magunknak a Föld kiválasztottakkal való benépesítésével. Hát mit ne mondjak, szép kilátások, ha nem is ez a teljes igazság, azért valami tényleg nem stimmel itt.

Na de ezeket a baljós árnyakat magunk mögött hagyva szálltunk fel a vegasi gépre, és egy bő másfél óra múlva már ott is voltunk. Ha az időeltolódást figyelembe vesszük (-1 óra) akkor végülis csak 30 perc volt az út :D Első utunk értelemszerűen az autókölcsönzőbe vezetett, bár az beletelt egy kis időbe, mert megtaláltuk a shuttle-t, ami kivisz a komplexumhoz.

Minden autókölcsönző egy helyen volt, kivéve a Sixt (a mienk), ahhoz át kellett szambázni egy 8 sávos úton böröndökkel. Megérkezésünkkor aztán kiderült, hogy várt ránk egy külön Sixt-es kisbusz, ami egyenesen ide hozott volna minket, de sebaj :D Fél óra adminisztráció következett, de mindenki nagyon kedves és aranyos volt, így az első benyomás pozitívra sikerült. A második lett rosszabb, mikor megláttuk, hogy egy gyönyörű, 2014-es (volt benne 970 mérföld :D) metálkék Volkswagen Passat lesz a társunk 10 napra a maga 220 LE-vel… Álomautó.

Nyerni nem nyertem, de elvoltam :D

Végigcsapattunk a Stripen, ahonnan egy utcányira volt a szállásunk, a Hooters Hotel & Casino. Ezúttal nem a csajok miatt választottuk a helyet, hanem mert ez volt a legolcsóbb. De a szoba korrekt volt, megkaptunk mindent amire szükségünk lehetett. Becsekkolás után nem sokat maradtunk ott, indultunk egy rövid autós kirándulásra a szomszédos Hoover Dam-hez. A világ legnagyobb gátjai között van, amit nem is csodálok. A szerencsém persze itt is közbe szólt, a megszokott helyett jópár méterrel alacsonyabban állt a víz, de a látvány még így is elképesztő volt, nem hiába sorolták a modern világ mérnöki csodái közé.

Ameddig fehérek a sziklák, addig kellett volna a víznek lennie... De hát mivel én ott voltam... :D

Az esténket pihenéssel töltöttük készülve a másnapi útra. Ezalatt érts egy jó félórányi jakuzzizást (ó igen, mert megtehetjük :D) illetve egy kis kóstolást a kaszinók világába. Eljátszottam 3 dollárt félkarú rablón és black jacken :D Vicces volt. Holnap tehát irány San Francisco, de ne sírj Vegas, jövünk mi még a te utcádra!

Jacuzzi... Csak semmi buzulás... Buzulás az nuku! :D

Az utolsó clock-out

Csütörtökön sikerült összehozni egy skype-ot az otthoniakkal és bizony már odáig jutottunk, hogy elkezdtük tárgyalni, mi és hogyan fog történni mikor hazaérek :) Olyan komoly kérdések várnak megválaszolásra, mint hogy mi legyen a welcome kaja... Amit már biztosan ennék, az egy kolbászos bableves. Vagy inkább babos kolbászleves :D Egyébként érdekes a dolog, mert az utóbbi két hétben négyszer álmodtam arról, hogy már otthon vagyok. Mindig különböző helyszíneken: reptér, ház vagy épp egy teljesen idegen hely, de úgy látszik valami mélyen bennem már nagyon készülődik a hazaútra.

Bándy napjai azzal teltek, hogy próbált elvágni minden szálat közte és a Broadmoor között, de nagyrészt sikertelenül: HR már bezárt, a Laundry-ban se talált senki, ráadásul még a kocsiját se tudta eladni. Miközben ő ezzel szórakozott, mi lenéztünk a Ross-ba és minden mindegy alapon vettem egy 28 inch-es Samsonite bőröndöt konkrétan 70 dollárért (az otthoni ár ennek úgy a háromszorosa). Az csak hazaérve a másik bőröndöm mellé téve realizálódott bennem, hogy ez valami óriási, úgyhogy ha ebbe a kettőbe nem férek bele, akkor semmibe :D

A bal oldali bőröndöt kéne elképzelni a jobb oldali színében... :D

Visszaérve már farkas éhesek voltunk, de az estebédnek csak akkor álltunk neki elkészíteni. Bizony, így közeledve a vége felé leginkább arra figyelünk, hogy feléljük készleteinket, úgyhogy a szekrény hátuljában talált két zacskó szószból összedobtunk valami krumplis-paradicsomos csirkét a hátulján található recept szerint. A végeredmény egy csirkés paprikás-krumpli lett, és bár este 7-kor ültünk le, panaszra nem lehetett okunk. 

Hajnali 3-ig maradtam fent, mert végre-valahára befejeztem a beszámolót, aminek véleményem szerint a legértékelhetőbb része a fedlap lett :D Jó, azért ennyire nem rossz a helyzet,  végülis egy beszámolót ne várjunk világmegváltást.

Pénteken a fent említett körülmények miatt 1-kor keltem és igen gyorsan elrepült a nap bármiféle érdemleges tevékenység nélkül. Főzni ismét akartunk, de aztán rá kellett jönnünk, hogy bármi amit csinálhatnánk, egy alap hozzávaló biztos hiányzik, meg lusták is vagyunk, rendeljünk inkább pizzát. Na de azért pizzaevéshez valamit csinálni is kell, így jutottunk végül arra az elhatározásra, hogy befejezzük a kb. egy hónapja félbehagyott Star Wars maratont Norbiéknál.

Örökre ő marad a kedvenc színészem :D

Este 8-kor ültünk le a Klónok támadása elé, amit még végignéztünk, azonban a Sithek bosszújánál leragadtunk egy másfél órára, mert Dorina és Adri éppen akkor érkezett meg nyugati kiruccanásukról. Sand Diegóban és Las Vegasban voltak, és a részletes élménybeszámoló biztosított minket arról, hogy mi sem fogunk unatkozni Amerika játszóterén.

Ezúttal is sikerült hajnali 3-kor ágyba kerülni, mert csak akkorra fejeztük be minden idők legjobb sci-fi szextológiáját. Így reggel kissé fáradtan vánszorogtam le a matracomról és kezdtem készülni utolsó előtti munkanapomra.

Eredetileg a Moors-t kaptam kb. 10 szobával, de Béla nagyon nem akart a Kandace-szel lenni a South&Cottages-ba, úgyhogy végül cseréltünk és én mentem le a Kotázsokba, Kandace meg a Moors-ba. Nem tartott túl sokáig a minibározás ott sem, fél 1-re végeztünk volna mindennel, csak kaptam egy ASAP deliveryt, amivel aztán kocsikázhattam le. 3 körül jutottunk el kajálni és onnantól a nap megint csak úgy ment ahogy eddig mindig. Azzal a különbséggel, hogy Lana 50-edszeri nyaggatására végre lefordította nekem az eredetei bosnyák burek receptjüket, így alig várom, hogy otthon megcsináljam :D

Haza Adrival jöttünk, és bár tervbe volt iktatva egy kis kitérő a Walgreens-hez, arra nem számítottunk hogy ez egy órás lesz, mert barátnénk bezárja a slusszkulcsot Jacqueline-ba (ez a kocsijuk neve :D). A pótkulcs Vivinél volt, aki dolgozott, úgyhogy Daninak be kellett mennie a Broadmoorba, megkeresni őt és elhozni nekünk a megváltást. Még szerencse hogy plusz volt a hőmérséklet, így nem volt olyan vészes a várakozás.

Este átmentünk Dorináékhoz azon szomorú apropóból, hogy Amerikában bizony utoljára tudtunk vele legurítani néhány shot-ot. Végül nem húzódott hosszúra a dolog, mert hát mi nekünk ugye még hátra volt az utolsó napunk a Broadmoorban másnap.

Ma minden úgy ment, ahogyan eddig. Semmi olyan érzésem nem volt, hogy bizony most utoljára clock-olok be fél 10-kor, utoljára megyek pre-shiftre... Próbáltam tudatosítani magamban nap közben, de nem igen sikerült. Ebben persze az is benne volt, hogy reggel leginkább a kézilabda eb-re koncentráltunk. Ezúton áldom a szövetséget, hogy ingyenes élő közvetítést adnak youtube-on. Sajnos a storeroomban nem nagyon lehet fogni wifit, így egy fél órányi szerencsétlenkedés után inkább elkezdtük a minibárokat. Mivel kb minden ellenőrizendő szobából már kicsekkoltak, így itt is ott is bele-bele nézegettem a magyar-spanyolba. Végül ugye kikaptunk, de ez papírforma volt, remélem a következő meccsen sikerül a bravúr :)

Ja, egyébként a Wings-ben volt utoljára, aminek örültem, mert bár szívtam vele jó párszor, még így is a kedvenc szekcióm maradt. Némi számolgatás után egyébként kijött, hogy az itt eltöltött idő alatt legtöbbször a régi West-ben volt, legkevesebbszer pedig a Moorsban és a Mainben (hála istennek). De az alább található táblázat mindent elmond :D

Miközben mi itt az indulásra készülünk, a Broadmoor nem kapott túl jó híreket a belső ellenőreitől. December elején jártak itt, és kb. minden részleg 2-3 gyémántot kapott, ami elég gyatra. Velünk nem volt komolyabb gond, és bár ez itt nem számít, de konkrétan decemberben csak mi 15 (!) pozitív kommentet kaptunk a vendégektől. Eddig évente kapott ennyit az Amenities, nemhogy egy hónap alatt :)

Utolsó ebédünkre a szokásos chicken special-t kértük, majd következett 2 óra semmittevés, mert a check-in-ek miatt megint nem tudtuk elkezdeni. Deliveryknél egy nagyon kis kedves nénivel találkoztam, aki szintén zenész, és mikor mondtam neki, hogy már fél éve itt vagyok a szaxofonom nélkül, teljesen odáig volt és sajnálatát fejezte ki, hogy nem találkoztunk korábban, mert akkor adott volna nekem egy szaxit ingyen :D

Búcsúzóul egy egész asztalnyi mocskos edényt kapartam össze és adtam le, majd 17.26 perckor végleg kiclockoltam a Broadmoorból. Semmi extra érzés, valószínűleg azért, mert tudom, hogy még jövök ide vissza, a munkatársakkal is találkozunk a búcsúbulin... Amiii január 24-én lesz itt a lakásban, úgyhogy aki úgy érzi, jöjjön ki nyugodtan, hely van bőven :D

Hazaérve nekiálltunk készülődni az útra: mindenekelőtt mindenki levágta a másiknak a haját :D Aztán megcsináltuk az on-line check-in, csak közben kiderült, hogy a Spirit Airlines egy mocskos rohadék társaság. Jóó, mi is hülyék vagyunk hogy nem olvastunk apróbetűt, de a lényeg hogy nincs benne az árban még a kézipoggyász sem! Sőt, jobban jársz, ha nagy bőröndöt adsz fel, mert az csak 35 dollár, a kéziért meg 40-et kell fizetni. Pontosabban ez attól is függ, hol jössz rá a turpisságra, mert ha csak a beszállókapunál, akkor ez rögtön 100 dollárra ugrik. Így két csekkolt poggyásszal 140 dollárral ússzuk meg hárman oda-vissza... "-.-

Elkezdhettünk volna időben is pakolni, de természetesen ez nem jött össze. Dorina átnézett és vele beszélgettünk, mert ez már tényleg az utolsó esténk volt vele. Ő pont akkor repül el innen, mikor mi visszaérkezünk. De megbeszéltük, hogy otthon találkozunk, majd meglátogatjuk Pápán :D Adri is itt volt, vele még találkozunk, de ő még rosszabb helyzetben van, mert marad Amenities-en és alig marad valaki, akivel tudna beszélgetni vagy legalábbis elviselni a mindennapokat. A végén aztán Petra is átjött, mert kiderült hogy őt se látjuk már - szegény megy hajókirándulni  :D - így a pakolást éjfélkor kezdtük meg :D

Kényelmesen befértünk az új csöpp bőröndömbe, így kijelenthetem: készen állunk a kalandra. Holnap Norbi jön értünk 8-ra, irány Denver onnan pedig sorra Las Vegas, San Francisco, LA, Las Vegas... Nyugati Part. Mert megérdemeljük.