Dűne 2013

Írhatnék a mai napomról is, de azon kívül hogy eltelt, nem sok érdekes információt tudnék megosztani :D Ellenben a csütörtök... A kedvenc angol szavaim illenek rá: amazing/awesome. :D

Mint mondottam volt, akkora szerencsém volt, hogy a Timi-Orsi-Dorina trióval tarthattam egy mini-roadtrip-re a Great Sand Dunes-höz (Nagy Homokdűnék) egy kis kitérővel. Az előző napi utasítások szerint reggel 7-re kész voltam, azonban ekkor kaptam meg az sms-t, hogy kissé elaludt a három grácia, úgyhogy későbbre tesszük az indulást. Azonban a reptérre fél 8-kor elindultunk hogy kibéreljük a kocsit.

Kicsit tovább tartott mint gondoltuk, mert nem akarta senki sem elfogadni a bankkártyát se a készpénzt, csak hitelkártya. Éppen indultunk volna visszafele hogy akkor Timi autójával vágunk neki, amikor eszembe jutott, hogy a telefonomra anno én még rátettem a repjegyemet ami épp elég is volt az Enterprise-nak, hogy elfogadja a bankkártyát :)

Timi vezetett vissza a saját kocsijával én meg követtem egy 2013-as Hyundai Elantrával. Kellemes kis ezüst sedan volt, automata váltóval, 1.8-as motorral. Gyorsulásnál kicsit lomha, de nagyon hasonlít az otthoni 208-asunkra, élmény volt vezetni :) Bár egyből a második lámpánál átmentem a piroson, mert Timi elfelejtette, hogy én követném őt és simán rálépett a gázra a sárgáknál xD

Kísértetiesen hasonlít a 208-asra :D

Fél 10 felé indultunk útnak, megbeszélés szerint odafele Timi vezette a gépet. Utunk - 300 kilométeren át - a legváltozatosabb tájakon vitt, ha más helyekhez kéne hasonlítani, akkor volt itt Fülöpháza, Balatonföldvár, Erdély és Thaiföld is :DD Na és persze nem maradhatott el az a tipikus amerikai út sem, ahol csak az aszfalt, a semmi, meg a semmi látszik :D Hiába mész 140-nel, úgy érzed mintha 20-szal vánszorognál...

Fél 1-kor érkeztünk meg első állomásunkhoz, a Zapata Fallshoz. Pontosabban attól fél mérföldre parkoltunk és fel kellett gyalogolni a vízeséshez. A parkolóhoz vezető út kissé olyan volt mint a dukai (murvás, kátyús) így gyökkettővel is necces volt a koreai csodának, de bírta a megpróbáltatásokat :)

A vízesés elsőre nem tűnt nagy számnak, ennyit a Gombás-patak is esik, azonban levetettük cipőnket és elindultunk a barlang felé a kis kiálló köveken ugrálva. (Nem mennék bele, hányszor jutott eszembe az alsó tagozatos Stepping Stones című angol tankönyv, talán egyeseknek rémlik még :D) Nagyon kellett figyelni arra, hogy mindeközben nehogy belelépj a vízbe (kb mint valami platform játék), mert én ilyen hideget még nem éreztem. Ugyanis ha véletlenül mégis sikerül megmártózni, 2 másodperc alatt (!) begörcsöl a talpad. 

Necces volt, de megérte :D

A felénél már gondoltam visszafordulok, de végül bementem a barlangba és többszörösen kifizetődött a kitartásom :) Az igazi vízesés ott volt valójában, sziklafalak között, napfénnyel átitatva.

Miután biztonságban mindenki visszaért a partra, elindultunk, hogy célba vegyük a tavat - ahol elvileg fürdeni lehet - azonban egy jó félórás túra után feladtuk és visszamentünk a kocsihoz. Ott egy tábla jelezte, hogy valójában 4 mérföld hegymenetben, így mindenképpen jól döntöttünk, hiszen első sorban a dűnék miatt jöttünk.

Amikhez 20 percen belül oda is értünk. Egy nemzeti parkot építettek rá - 3 dolláros belépővel - de ez teljesen érthető is. A hegyek lábánál óriási területen tulajdonképpen egy sivatag van - és itt ne a Kiskunságra gondoljunk :D Inkább arra a Windowsos háttérképre! :D De tényleg lélegzetelállító, hogy tulajdonképpen egy világosbarna bársonylepel vesz körbe és mindezt a szél hozta létre.

Nem, ez valójában nem egy sivatag :D

Természetesen az eddigi 35 fokot pont mikor ráléptünk a homokra zuhogó eső váltotta fel és bőrig áztunk, de nem zavart minket; lőttük a képeket, pózoltunk, turistáskodtunk :D Tényleg óriási élmény volt így is :) 1 óránál többet nem töltöttünk ott, mert már későre járt és az éhség meg a közeledő vihar hazafelé hajtott.

A vége tigrisbukfenc lett, de a lényeg megvan :DD

Megálltunk az első steak house-nál, de mivel elég durva áron volt a steak, ezért egy hamburgert ettem. Nem ájultam el tőle, a citromos pite viszont ahhoz képest hogy amcsi, egész jóra sikerült :D A legnagyobb forma azonban az öreg ültető bácsika volt, egy tipikus aranyos nagyapó :D Egy képet muszáj volt csinálni vele :D

Jó szerencsém úgy hozta tehát, hogy visszafele én vezettem, és végre életemben először kipróbálhattam a tempomatot. Hát üdvözletemet küldöm a feltalálónak, tényleg nagyon hasznos (mint pl. a mosogató- vagy a fagyigép :D), benzin és bokaízület kímélő :D Azonban kb. az út felétől nem lehetett használni mert elkapott minket az eső.

Vezettem én már nagy viharban és vízben, de ehhez semmi se fogható. Folyamatosan villámlott és úgy ömlött, hogy néha nem láttam a sávokat - kétszer rámentem a rázókőre. Gyakran nagy volt az oldalszél is, de az aszfalt szerencsére nem csúszott. Összességében még így is jó tempót mentem, mert 2,5 óra alatt hazaértünk, de ha nem esett volna, izzadságmentesen kettőn belül lettünk volna. Én nagyon örültem, hogy ilyen viszonyok között is sikerült helytállni, ugyanis messze egy középszerű sofőr vagyok :D

A viharról nincs kép, úgyhogy álljon itt helyette Chip (vagy Dale :D)

Fél 10-kor értünk haza, de fél 11-kor amint letettem a fejem már aludtam is. Fantasztikus nap volt, messze megérte erre áldozni egy offot :) Innentől ugye 5 nap munka, de utána - ha minden jól megy - jön egy jóféle roadtrip, de holnap egy steak mellett megbeszélünk minden részletet :)