2013. szeptember 17., kedd

Bye bye Kodi :(

Hétfőn reggel bevittem Bélát, majd 10-re rohantam haza, mert családi skype party volt :) Jó másfél órát beszéltünk, kijött Edit mama is (márhogy Dukára :D), jó volt végre látni és hallani őt is ^^ Gabesz 1-kor mászott ki az ágyból és jól is tette, nekem sem ártana már egy 12 óra alvás :D Csakhogy ez a közeljövőben nem beiktatható... Ugyanis rájöttem: mivel 24-25-re szabadot kértem, ezért keddtől 7 napot fogok dolgozni zsinórban "-.-


Dorina főzött ebédet, megpróbált az itteni alapanyagokból túrós tésztát csinálni, ami finom is lett, csak egy valami hiányzott belőle: a túró :D Legközelebb ricottával próbálkozunk majd, hátha :D A kaját követően HunTaxivá alakultunk, bementünk a Broadmoorba Gabesszal és vittük magunkkal Zsanit és Dorinát is. A látogatás oka Kodi távozása és ezzel együtt utolsó munkanapja volt :/ Sütött cupcake-eket mindenkinek, és Béla elmondása szerint egész nap sírt szegény :( Viszont megbeszéltük, hogy este elmegyünk egy búcsúbowlingra :))
Búcsúüzenet és cupcake-ek :(
A szállodából a helyi pláza felé vettük az irányt, ugyanis a lányok eltetettek maguknak valamilyen lépőt. Nos, bár végül kicsit hosszúra nyúlott, végül meglettek a lábbelik és Dorina is beért a munkába 4-re.

Hazaérve felavattam a gépi habverőmet és megcsináltam a banános csokis kockát, ami bár finom, csak harmad akkora lett, mint otthon, mert ez a rohadt bögre/csésze/cup => dkg átváltás nem megy olyan gördülékenyen :P Kiderült ugyanis, hogy 1 cup cukor az nem ugyanannyi, mint 1 cup liszt, ami bár így utólag elég logikusnak hangzik, mégis beírok egy fekete pontot az amcsiknak, hogy nem képesek használni az SI-t :P

Amíg a süti hűlt, én nekiálltam összeragasztani régi nagy tervemet: a Pringles éjjeli szekrényt. Kb. egy egész tubus Loctite-ot (295 ml) oszlattam szét pisztollyal a dobozok felületén, majd egy karton vizet ráhelyezve nyomattam és hagytam száradni a teraszon. Mire ezzel végeztem, a süteménynek - 3 árva szelet kivételével - nyoma se volt :D

Este 8-kor hát elmentünk bowlingozni, összesen 12-en voltunk 3 pályán. Nem is a gurítás volt itt a lényeg (bár nyertem egy kört :D), sokkal inkább a búcsúzkodás Koditól. Sok minden kiderült róla, például hogy még csak 25 éves, tanítói MA végzettsége van és nagyon szeretne kicsiket tanítani. Most azonban a Hyatt-be megy (potom 1100 szobával) HK supervisor-nek, aztán majd kiderül mit hoz a jövő.
Zárásig maradtunk, tehát kb. fél 1-kor végleg búcsút mondtunk az egyik legcukibb főnökünknek: Kodi Wadginskinek. Nem mondom, hogy majdnem sírtam, mert az túlzás lenne, de tényleg rossz érzés és szomorúság fogott el, mikor egy ölelés után végleg elbúcsúztunk :/
We'll miss you, Kodi! :'(
Hajnali 2-kor feküdtünk le, így nem mondom hogy egyszerűen ment ma a kelés, de szerencsére 9-kor elég volt kimászni, mert mindenki 11-re ment. Ennek ellenére 10-re már bent voltunk a Garázsvásáron, ahol azonban sok értelmes dolgot nem vettem. Pontosabban, nem a vásárolt cuccokra volt a legnagyobb szükségem (pl. egy amerikai zászló meg 2 Stella Artois sörös pohár :D), de jók lesznek a lakásba :D Az amcsi zászlót például ágytakarónak tervezem használni, csak előbb ki kéne mosni, majd utána rakok fel képet :D

A Westbe kerültem Egitával, amivel iszonyatosan gyorsan végeztünk annak ellenére, hogy minden Condiment kitet (tejszín, cukor, édesítőszer stb) le kellett cserélni. Hasonló a helyzet, mint a Diet Coke-okkal, csak ezek 2 nap múlva járnak le, így muszáj gyorsan cselekedni. Legalább nem olyan dögnehezek :D

Volt egyébként ma 85 cupcake delivery, amiből viszont 5 db jutott az egész Westre és West Towerre, így nem szakadtunk meg a munkában. Végülis marha nagy mázlim volt, mert mindeközben Béla a Wingsben szorgoskodott (segítettem is neki egy kicsit) és ahogy hallottam, nem volt egy leányálom.

Mielőtt elmentünk volna, Lana mindenkinek adott egy "dedikált" névjegykártyát :D Most kapta meg őket, valószínűleg újat kért, mert válik és visszaváltoztatja a nevét Iacovettóról Hamzic-ra.
Nos, ezek szerint a mosolyom fertőző :D
Bár 8 után értünk haza, közkívánatra megint megsütöttem a banános sütit - helyes mennyiségekkel - de így se lett akkora mint otthon, úgyhogy a netes recept sem 100%-os. Legközelebb dupla mennyiséggel csinálom és akkor nem lehet gond :D Eközben pedig Gabesz megcsinálta a vacsoránkat "Majd a Buday" módra, és valami fergeteges quesadillas-t rittyentett abból amit a hűtőben talált :D
A Pringles szekrény és az új tok :D
Aztán csupa jó hír: megjött a tok a telefonomra, illetve a Pringles asztalon megkötött a ragasztó és stabil mint a beton :D Úgyhogy meg is van az új éjjeliszekrényem, lecseréltem a jó szolgálatot tett IKEA lámpásdobozokat :D Továbbá, a postával érkezett egy képeslap is Budapestről, mégpedig Kopócs Márton Véglénytől :) Ezúton is köszönjük, hiányzol nekünk Marci, de szurkolunk neked :)
Köszi, azóta a hűtőn van már :) :D
Holnap természetesen dolgozom... Meg azután is... Meg azután is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése