Tegnap egész könnyen felkeltünk és Judittal mentünk be, hogy Gabesznak ne kelljen kikecmeregnie, mert csak 11.30-ra jött. Ismét a Wings-be kerültem ha lehet még több fogyasztással mint tegnap. Szerencsére már Lana és Christin alkotta a főnök-személyzetet, így nem volt annyi felesleges ASAP, de helyette csak a liftek szerintem elvettek 20 percet az életemből, mert soha sem arra mentek, amerre én akartam. Így megint kb. utolsónak mentem el kajálni, de ha lehet még kevesebb volt a deliverym mint tegnap. Persze a CIAB chairman ma is kapott speckó cuccot, ahol zöldségbe és gyümölcsbe kétféle gyümölcslé, uborkavíz és consommé volt kémcsőben beleállítva. Kreatívnak kreatív, az egyszer biztos.
Jött egy másik szuper VIP is, akiről csak később tudtam meg ki: Phillips kapitány. Úgy bizony, valami vendégelőadóként van itt, most jön ki róla egy film, ő azt akit elraboltak a szomáliai kalózok majd az amcsik kiszabadították. Most valami vendégelőadóként van itt, de végül nem találkoztam vele.
6 után nem sokkal ki lettünk rugdosva Bélával, de annyira nem szomorkodtunk, mert legalább volt időnk egy kicsit pihenni fél 8-ig. Most csak ketten mentünk Banquests-re, de a szombatinál határozottan jobb extrát sikerült kifogni. Ezúttal egy négyfogásos vacsorára osztottak be felszolgálónak. 70 főre (8 asztalra) jutott 6 pincér, 3-3 vitt 4-4 asztalt. A 4 fogásos vacsora előtt fehér és vörös borokat ajánlottunk, márpedig két üveggel kb. 15 percig állni kegyetlen nehéz. Ha két üveg félig volt, akkor összeöntöttük őket (már ez is elég fura), de az egyik lett srác két különböző vöröset töltött egymásba - mikor szóltunk, csak annyi volt a reakció: fuck it. :DD
A felszolgálás bár tányérszervizzel történt, totál ellenkező módon, mint ahogy tanultuk. Az otthoni jobb helyett itt balról tesszük be és jobbról szedünk le, így a tányérokat is jobb kézben kéne vinni. Na ja, hát beletelik még egy kis időbe mire hozzászokik az ember.
Az előétel quiche volt, aztán jött egy saláta, intermezzóként valami sorbet, a főétel mi más lehetett mint marhasteak (és hal), desszertnek pedig tiramisut adtunk: utóbbit tegyük erősen idézőjelbe. A legjobb az egészben, hogy a rotihoz két szósz ment volna, de csak egyet tettek rá a konyhán, mert elfelejtették xD Five star, five diamond...
A mienk annyira titkos volt, hogy nem is láthatták a húson a vendégek :D |
Egyébként a supervisor-unk nagyon aranyos volt de mindezzel együtt határozott, sokszor mondta a vacsora közben hogy "szép munka", és a végén is többször megköszönte a segítségünket. Az is lehet, hogy ez csak formalitás, de sokkal jobban megy az egész, ha valaki biztat és nem azt lesi, hol tud beléd kötni.
Ma csak 11.30-ra mentünk Bélával (Gabesznak offja volt), és szerencsére kimaradtak az életemből a minibárok, mert setup ember lettem. Az elején futkostam fel és alá, ráadásul a liftek megint ellenem szegültek, Christin meg nem tudta mi tart 20 percig egy deliveryn. Kaja után már nem volt sok dolgom, kivittem még párat, de főleg a többiek asztalát készítettem elő.
Így történt meg, hogy keresem mindenhol a White Zinfandelt ami a kártyára van írva, de nem találom. Felhívom az office-t, mondja a Christin, hogy ott van a csap alatt, rózsaszín a nyaka. Meg is találok egy rosé bort. Erre közli velem, hogy azaz, legközelebb nézzek körül jobban mielőtt hívom. MIÓTA FEHÉR BOR A ROSÉ?! És még én vagyok a hibás természetesen, mert az amcsik a hülyék.
Mutatom, ez a Zinfandel... Hogy is lenne ebből fehér bor?!?! |
De végül megoldottam a problémákat és Theo a deliveryk után megköszönte az asztalt, azt mondta tökéletes volt :) Fél 7-kor mindenkit hazaküldtek, mi ketten maradtunk Bélával, kitakarítottuk az egész raktárat, kiöntöttünk kb 40 üveg lejárt sört, majd olyan fél 8-kor haza akart minket küldeni Christin, de nem engedték neki az Assistant Manager-ek és neki is maradnia kellett, mert mi van ha a CIAB valami óriási add-on-t sóz ránk. Végül 8 előtt 10 perccel mégis elmehetett mindenki.
Egyébként tényleg hihetetlen mennyi pénzt költenek, minden este mindenhol vacsora, party, fényjáték, szmokingos emberek mindenhol... Az összes vendégen látszik, hogy a bőre alatt is pénz van, évente egyszer eljön ide, kortyolgatja a borát (vagy vedel), lerója a tiszteletköröket és sznobkodik egy kicsit. Érdekes világ.
Ezzel sikerült is bepótolnom a lemaradásom, a mai volt a 12. nap egyhuzamban, már közeledik a csütörtök és az off, el se tudom mondani mennyire várom ^^
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése