2013. október 15., kedd

Columbus Day - mert ilyen is kell...

Hétfőn már Christin nyitott, és villámgyorsan agyoncsapta a napunkat: Diet Coke Day. November 4-ei dátumú kólákból akadt szép számmal a szállodában úgyhogy szépen el kellett kezdeni kiszedegetni őket. Gabesz szabadnapos volt ugyebár így megúszta, viszont Béla megkapta a Westet (aminek a fele tele van ilyennel) én még viszonylagos szerencsémmel a Main Towerbe került (pályafutásom során mindössze harmadszor). Ráadásul még az is ki lett adva, hogy mindenki végezzen 14.30-ra kivétel nélkül.

Na ennek ellenére fél 12-kor álltunk csak neki a minibároknak, addig a storeroomban beszélgettünk. Theo kissé felhúzott, mikor mondta hogy azért jó a dél-afrikaiakkal bulizni, mert ők mindig angolul beszélnek nem úgy mint mi... Hiába mondtam, hogy azért az kicsit más tészta, mert nekik hivatalos nyelvük az angol mi meg jóesetben beszélünk 3 nyelvet középszinten, nem nagyon fogta fel. Aztán persze mentegetőzött, hogy őt nem zavarja, csak úgy megemlítette. Na persze. Nem mondom, van némi valóságalapja, de elég érdekes lenne elvárni tőlünk hogy mindig angolul nyomjuk...
Néhány eszembe juthatott volna :D
Nos a Main önmagában nem volt nehéz, és bár azért 26 Diet Coke-ot kiszedtem, valami más okozott nagyobb gondot. Valami olyan, ami mindennél jobban motivált arra, hogy siessek. Úgy a negyedik emelettől kezdve olyan csatorna - költői nyelven szólva "szar" - szag kezdett szétterülni a service area-ban, a folyosókon sőt még néhány vendégszobában is, amilyet még soha életemben nem éreztem. A nem fertőzött szobák valóságos mentsvárak voltak számomra, ugyanis 1 órán keresztül csak szájon át vettem a levegőt és mikor egy minibár ellenőrzésnél végre biztos helyre kerültem, csak akkor szippantottam egy kis friss oxigént.

Ha Theo még nem cseszett volna fel eléggé reggel, délután kiderült, hogy Judittal se a Wings-ben, se a Moors-ban nem néztek meg egy DC-ot sem. Ez pedig azt jelenti, hogy valaki nagyon csúnyán meg fogja szívni a következő napokban. Bélával pont ezt beszéltünk, hogy egyszerűen nevetséges, hogy mindig nekünk kell mások után dolgozni, ha pedig szólunk az officenak, nem csinálnak semmit. Pláne az amerikaiakkal kivételeznek.
Ez még a szombati ebédem, voltam gyrosozni... Konzekvencia: tovább keresem az igazit... :D
Ebéd után a storeroomban találkoztam Ian-nel és Lanával, előbbi úriember az új supervisorunk, ez volt az első napja. A srác a Front Desk-ről jött, előtte bellman volt és látszik rajta hogy ugyanolyan kis túlbuzgó törtető mint a kedves menedzserünk - gondolom ezért választotta őt. Ian mindig mindent tudni akar, kb csak 5 kérdést tett fel nekem, miközben csináltam a gyümölcstálat :P :D

A deliveryket fél 5-kor már el kellett kezdenem, szerencsére akkorra alábbhagyott a förtelmes bűz. Nem volt sok cuccom, viszont az egyik szobában kb 10 percet töltöttem el. A házaspár a 61. házassági évfordulóját ünnepelte (!!!), és nagyon kis cukik voltak, még a pezsgőt is kibontatták velem. Kérdezgettek honnan jöttem, hogy élték túl a szüleim a háborút (néztem rájuk, hogy annyira még nem vagyok öreg :D), az ilyen vendégek mindig feldobják a napom :)
A Main oldal nagy része hazahúzott fél 6-kor, nekem sikerült kierőszakolnom, hogy átmehessek segíteni Béláéknak, úgyhogy csak 7 után clock-oltunk. Akkor tudtuk meg, hogy amúgy Kodi a városban van és megyünk este a Flatironsba, úgyhogy egy otthoni gyors átöltözés után lekocsikáztunk a szó szerint 2 percre levő helyre.

Még soha nem voltunk itt, kellemes kis étterem/bár, Kodin kívül Lana is eljött :) Én kihagytam a vacsorát mert eléggé jóllaktam az ebéddel, csak egy brownie-t ettem. Viszooont, elvileg jövő héten megyünk Lanához és bosnyák kaját fog nekünk főzni anyukája :)) Oda meg vissza volt mikor megtudta, hogy ismerem és szeretem a bureket :D Ja és az is kiderült, hogy apukája kb 7 nyelven beszél, abból az egyik magyar (ezt hiszem ha hallom :D). Sajnos szegénynek előjött a migrénje, Kodi pedig másnap dolgozott, így 9-kor elköszöntünk, de remélem tényleg sikerül összehozni a jövőhetet :)
Akarok egy bureket. Most.
Este úgy volt, hogy filmezek, azonban olyan 11 felé átjött a Pastinszky Ákos, ugyanis ma repült haza és gondolta elköszön mindenkitől. Beinvitáltuk egy sörre, mesélgetett az ittlétéről, például hogy Jamaicába sose menjünk mert kész csoda hogy ép bőrrel megúszták, meg hogy New Yorkban a szállás pénzt konkrétan vissza fogják kapni, mert egy szellem ház kényelmesebb lett volna :D Konkrétan a folyosón volt 3 WC, abból kettőt kitéptek a helyéről, csótányok a szobában, az ablakok deszkákkal beszögelve :DDD És ez volt az olcsó helyek közül a legdrágább xD Végül olyan éjfél fele köszönt el, mostanra már bizonyosan otthon van :) Azt mondta szép volt, jó volt, megérte, de elég volt.

Oh, majdnem elfelejtettem. Ugye vasárnap beharangoztam, hogy lesz rendszámunk. Hát nem lett. Minden állami hivatal zárva volt és ezúttal nem a shutdown, hanem a Columbus Day miatt. Mint kiderült, itt megünneplik, hogy Kristóf apánk (idén október 12-én) 521 éve fedezte fel a kontinenst. Persze az amcsiknak van eszük és hogy biztos ne kelljen sose dolgozni ezen a napon, ezért nem konkrétan 12-ét jelölték ki állami ünnepnek, hanem minden október második hétfőjét. Milyen vicces lenne, ha március 15-ét mi is minden március harmadik péntekjén tartanánk :D
Ha pedig ennyi nem lett volna elég, miközben Gabesz a DMV-t kereste, beállt mögé a pirosnál egy motoros rendőr. Azt tudni kell, hogy a kocsink hátuljára nagy betűkkel és számokkal van ráírva az ideiglenes rendszám + hogy meddig jó (múlt péntekig xD). Nem tudom minek köszönhetjük, de végül nem állította le Gábort :P

Ma ismét Christin nyitott és ezúttal én kerültem a Westbe Judittal. Természetesen folytathattuk Béláék tegnapi áldásos tevékenységét a kólákkal, de a lakótársam hiába írta fel még tegnap, hogy melyik szobákat kell már csak megnézni, menedzserünk úgy gondolta ellenőrizzük csak le újra az összeset, "végülis csak 3 másodperc az egész". Aha, ahogy azt megálmodta.

De volt egy sokkal rosszabb hír is: vége a storeroomban ücsörgésnek, hogy meglegyen valahogy a 8 óránk. A fő probléma ott van, hogy az emberek nagyrésze pre-shift után átmegy a cafeteriára, megveszi a reggelijét és pénzért eszik fél órán át. Én itthon eszem, tehát konkrétan ez nem érint, de az igen, hogy mostantól kötelezően el kell kezdeni a minibárokat 10.30-ig és ezt ellenőrizni is fogják. Ugyanis a Broadmooros besúgórendszer remekül működött és valaki beköpte a többieket hogy munkaidőben a cafeteriában állnak sorba.... Árad a szeretet...

Úgyhogy Judittal el is kezdtük időben, a szinteken próbáltam visszanyerni az időt, de a leglassabb tempóban is fél 2-re végeztünk úgy, hogy két karton Diet Coke-ot kiszedtünk. Ebéd után nem tudom hogyan, de sikerült kihúzni 6-ig a deliveryket és setupokat, így meglett a 8 óra, viszont kérdéses hogy mit fogunk majd csinálni télen...
 Egy fő megmenti az egész világot, tipikus amcsi hülyeség, amolyan egyszermegnézős.

Este befejeztem az Olympus Has Fallen-t (Ádám ajánlásával) és bár nekem tetszett, megértem azokat akik ócsárolják, mert valóság alapja kb semmi nincs. Utána lementem a Safewaybe illetve a Dollar treebe és bevásároltam télire xD Nem viccelek, 2 dollárért vettem egy sapkát meg egy sálat. A sapkából nem csináltam nagy ügyet, mert rajtam mindegyik rosszul áll, ahogy az is amit most vettem, de legalább nem fázok :D Beruháztam egy 100 filteres Lipton-ra is potom 3,5 dollárért, úgyhogy ha minden nap megiszok egyet, kb kihúzza hazáig :D

Holnap munka a változatosság kevéért, Ian velünk fog dolgozni a minibáraknál, Adam traineli majd. Kíváncsi vagyok ennek mi lesz a vége :D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése