"I'll be there for you" :) (NYC 2.)

Nagy tervekkel ébredtünk a tervezett 8 helyett 9-kor (3 szundi kinyomása után), de az utolsó pár croissantra még így is leértünk. Miután mindenki összeszedte magát, a Times Square irányába indultunk ismét, ahol még néhány kép készítése után realizálódott bennem, hogy itt bizony gondok lesznek. Általában úgy a 4 gigás kártya elég szokott lenni egy több napos útra, bár tény hogy a végére meglehetősen kicentizem mindig. Nos így 2 nap után már csak 100 hely maradt a fényképezőn, így bizonyossá vált, hogy kéne venni még egy SD-t, biztos ami biztos. Így a napi teendők közé felvettük ezt is.

A Times Square-ről letérve elsétáltunk egészen a Hudson partjára, ahol az Intrepid nevű anyahajó állomásozott. Ezt a II. világháborús óriást múzeummá alakították, többek között ráparkoltatták az Enterprise űrsiklót is. Látványnak is lélegzetelállító volt, de sajnos arra már nem futotta az időnkből, hogy be is nézzünk.

Mivel a parton eléggé csípőssé vált az idő, fogtunk egy buszt és visszafurikáztunk a belvárosba. Igazából komolyabb tervek akkortájt nem voltak, így lyukadtunk ki a Cake Boss üzletnél teljesen véletlenül. Latoya teljesen bezsongott, mi meg azt se tudtuk mi ez. Aztán nagy nehezen leesett, hogy ez annak a sorozatnak a "cukrászdája", amiben a faszi akármilyen tortát elkészít. Odahaza Tortakirály címen fut, még anno Katánál láttunk egy részt, de mivel a vácdukai kábel nem ad TLC-t, az volt az utolsó is számomra. A sütik egyébként a pult mögött gyönyörűen néztek ki, és amerikai viszonylatban végülis annyira nem voltak túlárazva, én 3,5 dollárt fizettem egy mogyoróvajas muffinért. 

Innen a Meatpacking District felé vettük az irányt. Nevéből adódóan a húsforgalmazó cégek központja volt ez a rész, a texasi láncfűrészesből és oly sok más amcsi filmből ismert téglaépületekre kell itt gondolni. Természetesen mára ezek funkciójukat vesztették és boltok, bárok, éttermek, lakóházak települtek helyükre/beléjük, azonban keresztapás hangulatuk megmaradt. Az egyik kereszteződés melletti kis térre leülve elfogyasztottuk a tortakirálynál vett süteményeinket, amire bőven volt időnk, ugyanis Latoya eltöltött egy 20 percet a közeli iStore-ban. Mentségére legyen szólva, apukája kérte meg valamire, ilyen esetben nyilván én is megtennék mindent. Viszont ha már az Apple-nél járunk, valaki írja le/meg nekem, mi a jó bennük, mert minél többet tudok meg róluk, annál inkább feleslegesnek tartom az értük kiadott pénzt. Na de ebbe ne menjünk bele.

Téglaházak sárga taxival. Hello New York.

Itt vettük észre, hogy meglehetősen elszaladt az idő, úgyhogy újratervezés jött. A Szabadság-szobrot egyértelműen napolni kellett, ha még az Empire State Building tetejéről akartuk megnézni a naplementét, de addig még belefért egy házlátogatás. Egy olyan házlátogatás, amely egy hozzám hasonló rajongónak New Yorkban kihagyhatatlan volt és szerencsére akadtak társaim Dorina és Béla személyében, akiket hasonlóan érdekelt a dolog. Bizony, ellátogattunk hát a legendás házhoz, amely - ha csak vágóképként is, de - a Jóbarátok otthonául funkcionált. Nem, nem a Central Park mellett van, viszont így is hatalmas élmény volt :)

I'll be there for you... :)

Útközben egyébként bepróbálkoztam néhány elektronikai boltnál memóriakártya ügyben, de kettő is azt mondta, hogy egyet nem tud adni csak 5-öt 40 dollárért... Na mondom kösz :P Végül egy élelmiszerboltban találtam meg számításaimat a csúcsminőségű Monster 8GB kártya személyében, amit 16 dollárért dobtak utánam. A célnak megfelelt, működött, így megnyugodhattam, hogy nem maradok le egy pillanatról sem.

A különleges helyszínekről az üzleti negyedbe vezetett utunk, ahol minden négyzetcentiméteren egy felhőkarcolóba botlottunk. Így jutottunk megint a One World Trade Center elé, amely bár még csak az építés utolsó fázisában áll, már letaszította trónjáról a chicagói Sears (Willis) Towert, és hivatalosan is az USA legmagasabb épületévé avanzsálódott a maga 541 méterével. Tervbe volt még vetni egy pillantást a Battery Parkra a folyóparton, de a korai naplemente miatt ezt is csúsztatni kellet. Azt viszont tudtuk, hogy üres gyomorral nem fogunk eljutni az ESB-ig, így választottunk egy szimpatikus utcai árust és betoltunk egy 5 dolcsis gyrost. Hát húson meg salátán kívül más nem volt benne, de az íze jó volt, ez a lényeg.

Mivel a - szintén 27 dolláros - jegyünket előző este nagyon bölcsen online megvettük az Empire-re, ezért elvileg elkerültük a sorbanállást, gyakorlatilag amíg feljutottunk 86. emeletre, szép nagy tömegen verekedtük át magunkat. Itt néhány szó az amcsik eszéről, lustaságáról és mentalitásáról. A bejáratnál forgóajtó volt, ami előtt egy nő csak állt és nézett. Mikor már 10 ember nézelődött mögötte, hogy mi van, az egyik biztonsági őr megkérdezte mi a baj, mire a válasz az volt: "Nem megy." Erre a faszi odanyúlt, meglökte az ajtót és lássatok csodát: működött. Igen, arra várt a csaj, hogy majd magától elkezd forogni. 

A másik, ami hasonlóan tükrözi a fent említett tulajdonságokat, az út felfelé. Két lift volt, az egyik a 80. emeletig, a másik pedig onnan a 86.-ig. Nos előbbin kilométeres sor várt az utóbbira, de mikor megérkeztünk rögtön azzal fogadtak, hogy vagy ácsingózhatunk itt 20 percet a liftre, de mehetünk lépcsőn is. Nem viccelek, senki sem mozdult meg, csak mi, a hülye magyar turisták voltunk képesek legyalogolni azt a kemény 6 emeletet. Nehogy már egy kicsit mozogni kelljen "-.-

Ami azt illeti, mocskos szerencsénk volt, hogy felértünk napnyugtára, mert az utolsó pillanatban futottunk be. Tudni kell, hogy ez ugye nem a teteje volt, "csak" 320 méter magasra jöttünk fel, mert ez kültéri és olcsóbb, nem úgy a legfelső szint, ami beltéri és drágább. Sajnos rácsos volt végig, így a fényárban úszó New Yorkkal nem lehetett normális közös képet csinálni, de szólót igen. Nem számoltam, de fél órát biztos szórakoztam a rekesz és záridőkkel, miközben a jeges szélben már igencsak 0 felé konvergált a hőmérséklet, a többiek pedig már rég bent melegedtek. Aztán el is gondolkoztam rajta, hogy lehet már haza is mentek, mert ilyenkor általában már vagy hívnak vagy keresnek hogy mi van velem. Így elégnek ítéltem az 50 képet amit csináltam és bementem megkeresni őket. Ott ült még mindenki, és kiderült hogy azért nem szóltak, mert tudták: így legalább lesznek normális képeik New Yorkról éjszaka :D

Este 6 körül jöttünk ki az Empire-ből és Latoya úgy döntött, hogy hazamegy, mert túl fáradt. Gabesz hazakísérte és abban állapodtunk meg, hogy a Junior's-ban fogunk vacsorázni, így ott találkozunk, Előtte azonban még elmentünk a Macy's-be. Egyébiránt ez is rajta volt a Bius által javasolt listán, mint megtudtam, ez a világ második legnagyobb áruháza (2009-ig ez volt a legnagyobb, csak a Dél-Koreaiak közben beelőztek). Hát a csajok tuti el tudtak volna itt tölteni egy teljes napot, mi már az első 5 perc után meguntunk, de Dorina mellett kitartva egész sokáig húztuk.

Gabesszal tehát a Junior's-nál találkoztunk, fél órát kellett várni, hogy felszabaduljon egy hely. Ez végül jól jött, mert az utcai gyrost nem fogadta tárt karokkal a gyomrom, de mire asztalhoz kerültünk, addigra rendbe jöttem. A kaja nem volt rossz, de az este szenzációja akkor is az volt, hogy egy helyen ettünk Adam Sandlerrel. Nem, sajnos nem láttuk, de több pincér is megerősítette, hogy itt van :)

Az estét aztán Dorinával és Gabesszal hármasban fejeztük meg ismét egy rooftop bárban, ugyanis Béla is visszapályázott a szállásra vacsi után. Ezúttal a Little Korea negyedben található Vu nevezetű vendéglátó helyen kötöttünk ki, ami kb közvetlenül az Empire State Building alatt helyezkedett el. Ismét olyan fél 1 körül tértünk nyugovóra abban a biztos tudatban, hogy holnap azért már csak megnézzük azt a Szabadság-szobrot :D

Szerény érzés... :D