Kóstoló a Nagy Almából (NYC 1.)

Csütörtökön sikeresen felkelt a család időben, bár azt nem mondanám hogy fel is ébredt. Dorina átjött a megbeszélt időpontra kivirulva, - tekintve hogy ő 5.30-ra járt dolgozni nem jelentett neki akadályt a hajnali indulás - de mikor meglátott minket zombikat, kissé alábbhagyott a lelkesedés :D Latoya azonban még nálunk is jobban ki volt készülve, Gabesz hozta le a csomagját, onnantól végigaludta az utat.

Én nem voltam túl jól, azzal az előző napi 35 csirkeszárnnyal meggyűlt a baja a hasamnak, de Gabesz szlovák csoda dipancrin utánzatának köszönhetően mire a reptérre értünk már jól voltam... A kocsi kiválóan teljesített, a Hertz autókölcsönző parkolójában tettük le, ahova a Broadmoor adta az engedélyt a parkolásra (ennyi előnyünk ismét volt abból hogy itt dolgozunk). Ugye anno meséltem az idefele útról írt bejegyzésben, hogy mekkora reptereken jártunk... A Chicagóit nem lehet verni (második legnagyobb az USA-ban), de a denveri elég szépen a nyomában van. És ilyenkor mindig eszembe jut a mi kis Liszt Ferink... A parkolóból konkrétan minden autókölcsönzőnek indult ingyenes shuttle járata magára a reptérre, így egy kis keresgélés után mi is felszálltunk a Hertz-esre.

A reptéri ellenőrzésen természetesen ki másnak nézték volna át a bőröndjét mint nekem, és végül elvették a negyed flakon tusfürődmet, de a körömvágó ollót és a borotvát bennhagyták :D 10.50-kor indult a kanadai vadjuh képét viselő Frontier Airline-os géppel. Eléggé szétszórva ültünk a gépen, de szerencsémre - mivel Latoya Gabesz mellett akart utazni - ablak mellé kerültem. Fapados társaság révén nem volt ingyen műsor meg kaja, viszont én felkészültem a 3,5 órás útra és telefonról megnéztem az Elnök végveszélyben című hollywood-i szuperprodukciót. Kényelmetlenül sablonos volt, de egyszeri megnézésre elmegy.

A pilóta remek volt, egyrészt ilyen sima leszállást még nem láttam, másrészt a tervezettnél fél órával előbb - ottani idő szerint délután 4-kor - landoltunk a LaGuardián, New York kisebbik repülőterén. Első nekifutásra a taxi tűnt jó ötletnek, aztán mikor megláttuk a 20 kilométeres sort, a tömegközlekedés mellett döntöttünk. A reptéri automatából megvettük a 7 napos bérlet. Itt úgy működik a rendszer, hogy kapsz egy vékony plasztik Metro kártyát, amit lejárat után mindig újratölthetsz. Egy "vonaljegy" egyébként 2,5 dolcsi, ez az egy hetes csoda pedig 30 dollárt kóstált, amit ha összehasonlítunk az otthonival bizony nem sokkal drágább. Busszal és a 7-es metróval (háhá, milyen furcsa ilyen nagy számot mondani metróvonalra xD) jutottunk el szállásunkig, az 1 csillagos Days Inn-be, Long Island City városrészbe.

Na meg hát  beléptető rendszer is kissé korszerűbb. Egy ellenőrrel se találkoztam, ugyanis kb. lehetetlen bliccelni.

Némi próbálkozás, kavarodás és tíz terv elvetése után végül úgy foglaltuk el a két szobát, ahogy fizettük: Latoya Dorinával aludt egy King ágyon az egyikben, míg mi hárman ugyanazon a King ágyon a másikban. Jaja, 3 fiú egy ágyon. Ennyi pénzért ez van, ezt kell szeretni :D Egy gyors kipakolás után már indultunk is a belvárosba, és a 2 percre található metró segítségével pillanatok alatt a Times Square kellős közepén találtuk magunkat :) Ha két dologgal kéne jellemeznem, akkor: nyüzsgés és színek. Hihetetlen fényjáték és iszonyatos tömeg volt a téren, és mikor a világító piros lépcsőkön körbenéztem, akkor tudatosult bennem igazán: New Yorkban vagyunk!

Mivel reggeli nélkül indultunk, gépen nem volt kaja, ezért farkaséhségünket csillapítani kellett és tehettük-e volna ezt amcsibb helyen, mint a Subwayben?:D Otthon még sose próbáltam, így épp itt volt az ideje, és ami azt illeti finom volt. Az másik kérdés, hogy a Morri után továbbra is maradok a Mekinél, de idekint inkább Subway mint McDonald's...

Aznap este sétálgattunk még az utcákon, láttuk az Empire State Building-et kivilágítva, az új WTC-t (Freedom Tower) ami építése utolsó fázisában van, elzarándokoltunk a Wall Streetre is, majd este 11-kor még benéztünk a Grand Central Terminal-ra, ami a világ legnagyobb vasútállomása több mint 70 peronnal. Mindemellett például ennek csinált napfénytetőt Scott az X-Menben... :D Éjfél körül értünk szállásunkra, és hihetetlen gyorsasággal szenderültünk álomba.

A Grand Central egy része...

Pénteken fél 9-kor vergődtünk le a reggelihez, ami ha úgy vesszök svédasztalos volt, mert annyit ehettünk amennyit csak akartunk. A gabonapehelytől a gofrin át a fánkig és croissant-ig volt választék, de utóbbi bizonyult a legfinomabbnak. Lényeg a lényeg, elég energiát tudtunk felvenni ahhoz, hogy végignyomjuk a napot :D

Ja igen az időjárásról pár szót. 10 fok körül volt végig a hőmérséklet, vagyis kabát és sál bőven elégnek bizonyult, fázni talán csak este fáztunk, de hát közelébe se jutott prágai vagy mondjuk bécsi tapasztalataimnak. Nyilván jobban örültem volna, ha egy pulcsiban, kényelmesen járhattuk volna körbe New Yorkot, de nem volt zavaró.

A fa. :D

A nap első állomása a Rockefeller Center volt. Az épületkomplexum gyöngyszeme a GE Building a maga 259 méteres magasságával, melynek tetejét Top Of The Rock-nak hívják. Ez elé kezdték felállítani éppen akkor a leendő karácsonyfát, amely méreteiben csak kicsit előzi meg a vácdukai községháza előtti csodát (amelynek még villanykörte égősora is van! xD). Benéztünk a vele szemben található LEGO boltba, ahol újra gyereknek érezhettük magunkat :) Elképesztő alkotások voltak, elképesztő méretekben.

A próbálkozások legsikeresebbike :D

Eltöltöttünk jó 20 percet az Atlasz szobor előtt is, ahol jórészt azzal próbálkoztunk, hogy valakit majd úgy tartunk, mint az óriás a földgömböt, de végül a képeken látszik, hogy ehhez még gyúrni kéne egy kicsit. Ezek után megvettük a jegyünket 27 dolcsiért az observation deck-re, ami a 70. emeleten, 259 méter magasan található. Nos, a kilátás éppen olyan volt, amilyet vártunk: lélegzetelállító. Ecsetelhetném, hogy egész New York a lábaink előtt hevert és társai, de a képek talán többet mondanak. És még így se annyit, mint élőben.

Miután kifotózkodtuk magunkat és lefagyott a kezünk, tettünk egy sétát a Central Parkban. Természetesen esélyünk sem volt bebarangolni az egészet, de ellátogattunk a John Lennon meggyilkolásának emlékére készített mozaikhoz, fotóztam mókust (már megint :D), láttunk leszbikus esküvőt, illetve a Bow Bridge-n szemtanúi lehettünk egy lánykérésnek :))) Milyen romi.

Bár éppen úgy néz ki mint aki lekever egyet a másiknak, tényleg esküvő volt :D

Alkonyatkor értünk a Flatiron épülethez, ami méretéhez képest tényleg nevetségesen vékony, igazából olyan mint a Dohány utcai zsinagógával szemközti épület, csak tized annyira vastag :D Sikerült elkapnunk naplementében, ami mesés látványt nyújtott. Aztán mindenkiben realizálódott, hogy elfogyott a reggeli által adott energia és rohadt éhes, így nem ártana bedobni néhány falatot.

A Dohány urcai koppintás :P :D

Na és itt utazásunk legfeleslegesebb 2 órája következett. A csapat egyik fele nem akart a Subwaybe menni megint, a másik fele meg nem akart étterembe menni. Végül abba mindenki beleegyezett, hogy elnézzünk Little Italyba, hátha találunk valami jót. Nos az olasz városrészbe közvetlenül a Little Chinán keresztül vezetett az út, és itt ezek a megnevezések egyáltalán nem túlzások. Kicsi Kínában minden kínaiul van kiírva, Kicsi Olaszországban meg vaffanculo hangzik mindenfelől. Sajnos fél óra sétálás után rá kellett jönnünk, hogy a hangulatos olasz vendéglők finom illatai keveredtek a turista csapda szaggal, így rövid úton otthagytuk őket. Ekkor már mindenki ideges volt, és végül Dorinával és Latoyával mi egy pizza szeleteshez mentünk, Gabeszék meg vissza a Subwaybe. A lényeg, hogy összesen 2 órát töltöttünk kajálda kereséssel. Rémálom.

Minden kínai kivéve ami nem :D

Teli hassal már mindenki derültebb volt. Mivel egy kis édesség jól esett volna, ezért egy Cheesecake Factoryhoz hasonló étteremre, a Junior's-ra esett a választás. Mikor megérkeztünk, akkora tömeg volt, hogy fél órás várakozást jósoltak, amiből végül 1 perc lett, mert a srác elnézte a listát és mindenki előtt minket hívott be :DD A sajttortát végül elvetettem, helyette egy olyan fagyikelyhet kértem, amilyet a filmekben látni a reggeliző helyeken jóóóó sok tejszínhabbal meg egy darab meggyel a tetején.

Az estét egy rooftop bárban fejeztük be. Az elején kissé kívülállónak éreztem magam, ugyanis a hely egy 5 csillagos szálloda tetején volt, és amolyan gossip girl-ös sznobság lengett körbe. De aztán hozzászoktam, - még úgy is, hogy egy bögre rumos cider-ért 14 dollárt fizettem - és a teraszról az Empire State Buildingre nyíló kilátás minden pénzt megért :) Folytattunk egy amolyan felvilágosító eszmecserét Latoyával arról, hogy milyen is magyarnak lenni. Igazából teljesen álomvilágban élt, azt javasolta, hogy látogassuk meg Dél-Afrikában, nem olyan drága... Aztán mikor elmondtam neki, hogy képzelje el, mi lenne ha egész élete spórolt pénzét ebbe a fél éves munkába fektetné bele, ahogy például én tettem, akkor kicsit megdöbbent és elgondolkozott. Számára nem igazán ismeretes milyen, ha valamit nem tehetsz meg. Neki az, hogy itt van Amerikában nem akkora dolog, mint egy magyarnak. És bár láthatóan elmerengett a dolgon, ezt soha nem fogja megérteni.

Szerény érzés :D

Éjfél körül kerültünk ágyba, holnap folytatódik Manhattan felfedezése a szabadságszoborral az élen :)

/FOLYT. KÖV./