2014. január 1., szerda

Szilveszter 2013 - Törley és virsli nélkül

Igen, szilveszter napján dolgoztunk, de Amenities-en előre tudtuk, hogy este 9-nél tovább nem lehetünk bent, úgyhogy nem aggódtunk az esti ünneplés miatt :D Ugyanis január 1-et megkaptuk szabadnapnak és számunkra ez volt a lényeg.

Reggel Adrival mentünk munkába és én már előre örültem, mert tudtam, hogy ezúttal nem kell minibáraznom: leltárra kértem magam Theo-val :D Anno már említettem, hogy szeretem az ilyen dolgokat és most sem bántam meg a döntésem, mivel a többiekhez képest alig kellett valamit csinálnom. Jó, hát az összes raktárunkban meg kellett számolni a cuccokat egyesével, de ez egy könnyed munka volt, pláne úgy, hogy a Main-t előző este már félig megcsinálták.

Ennek ellenére nem tudom hogyan, de délután 5-kor fejeztük csak be a részünket. Mivel haza nem akartam és nem is tudtam menni, ezért inkább bevállaltam a Cottages deliveryket. A Room Service ezúttal nem akarta odaadni a kocsiját így a HK-tól kellett elcsórnom, és ami azt illeti - gondolom a kevesebb használat miatt - azon legalább nem éreztem, hogy mindjárt szétesik alattam.
Odalent csupán 3 deliverym volt, de ez ne tévesszen meg senkit, mert annyi cuccot vittem, mintha 10 lett volna. Többségében kedvesek voltak az emberek, viszont volt egy házaspár... A faszi 2,20 felett karcolta az eget méregdrága szmokingjában, a feleség meg egy mégfeleslegesebben drága bundában nyitott ajtót nekem. Leraktam az asztalra a VIP sajttálat, vörösbort, pezsgőt meg csokis epret, erre megszólal a nő: "Nagyon szépen köszönjük, de éppen indulni készültünk. Vissza tudná hozni éjfélkor? Az pompás lenne!"

MIVAN?!

Erőt vettem magamon és felajánlottam, hogy esetleg holnap tudjuk kihozni még, vagy berakhatom a hűtőjükbe is. A nő csalódottan közölte hogy megpróbálhatom bepréselni, de úgyse fér be a cuccaik miatt, majd sarkon fordult és elviharzott. Nos, a hűtőben volt egy üveg kóla és egy üveg tej. Még egy fél macsakát is betuszkolhattam volna "-.-

Mikor visszaértem a Main-be, Ian megint haza akart küldeni, de ezúttal kapóra jött egy add-on a West Towerbe, így oda mentem át segíteni. Elég sok volt ott a delivery, Béla és Adri pedig már régen készen voltak. Ezúton is hálásak vagyunk az Adrinak, hogy megvárt minket, így nem kellett taxiznunk :)
Szinte minden ismerősünk dolgozott, így nem csaptunk egy óriáspartyt. Egy ideig. 10 körül átjött a Dani és az Adri, majd nem sokkal éjfél előtt Petra is csatlakozott egy kis időre. Virslit elfelejtettünk venni, úgyhogy inkább amerikanizálódva az újévi pizza mellett döntöttünk, amit még 2013-ban ki is hoztak. Ezt kicsit sajnáltuk, mert fogalmaztuk a vádiratot, hogy "tavaly rendeltük meg a pizzát, és csak idén hozták ki..." USAnkában tuti nyertük volna a pert.

23.59-kor kifutottunk a Wildridge sarkára, és ott Forma-1-eztük szét a pezsgőt 0:00-kor. Tökéletes kilátás nyílt a Pikes Peak-re, ahonnan tűzijátékot lőttek fel, és miközben ebben gyönyörködtük, mobilnetről, youtube-ról énekeltük a magyar himnuszt. Nem se visszaszámlálás, se Sas kabaré, se MR1 szimfonikusok, de mi mindent megtettünk egy magyaros újévért.:)
Innentől felgyorsultak az események, emberek jöttek meg a munkában hajnali 2 körül, mások meg akkor indultak vissza a Broadmoorba... Olyan 4 felé egy hirtelen ötlettől vezérelve áttettük székhelyünket Fanniékhoz, és egészen reggel 7-ig mulatoztunk. Gabesszal aztán hazaérve még egy órát FIFÁztunk, és eredeti terv szerint 8-kor kimentünk volna a közösségiben megnézni a Soton-Chelsea meccset, de végül ennyire elvetemültek már nem voltunk. Szerintem a reggel 9-es fekvés rekordnak számít nálam, ha a szilvesztereket nézzük...

Ma fél 2-kor lemásztam a matracomról és a nap hátralevő része azzal telt, mivel minden január 1. szokott: dögléssel :D Filmet néztem, pizzát ettem és hopp: már be is esteledett. Valamennyire sikerült folytatni a beszámolót is, talán még 2014-ben elkészülök vele :D
Elkezdődött egyébként a visszaszámlálás: holnaptól 6 napot dolgozunk zsinórban, utána jön 3 off, majd pedig minden bizonnyal még 2 nap munka és VÉGE. Január 12-én búcsút intünk a Broadmoornak, és rögtön másnap már Las Vegasban verjük el a nehezen megkeresett pénzünket :D

Mindenesetre ezúton kívánok mindenkinek nagyon boldog, sikerekben és élményekben gazdag 2014-et!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése