9-kor már fent voltunk és tulajdonképpen lélekben készülődtünk az indulásra. Renars pontosan, fél 12 előtt már itt volt értünk az óriási Cadillac-jével, amibe tökéletesen befértünk az ötvenezer csomagunkkal :D A kulcsokat indulás előtt leadtam a Wildridge irodájának, a lakást pedig magunk mögött hagytuk. Hát nem mondom, hagytunk egy kis munkát a takarítóknak, de mivel a kauciónkból így is úgy is levonnak 100 dollárt, dolgozzanak meg azért a pénzért. :D Adam-et nem tudtuk elérni semmilyen módon, így a tőle kölcsönkapott tévét sem adhattuk vissza, de Renars megígérte, hogy miután kivitt minket, visszajön a lakásba és elfuvarozza azt is. Dorinától és Timitől búcsúztunk el utoljára, Dorinától nem is számolom hanyadszorra :D
A reptérre menet is folyamatosan esett a hó ráadásul hihetetlen hideg is volt. Közben kaptuk a híreket, hogy Theo-ék gépe több órát késett (ők éppen New Yorkba mentek), így a mi kilátásaink se voltak túl rózsásak, de azért reménykedtünk. Renarstól elköszöntünk a bejáratnál és ha minden igaz, nyáron vele is találkozunk odahaza ;)
Stílusosan ezt nyomták a rádióban a reptérre menet :D
Egy kisebb fajta művészet volt 3 bőröndöt meg a laptoptáskát odavarázsolni a United pultjához, de végül sikerült. Kérdezik hova megyünk először, mondjuk Chicago. "Hát azt a járatot éppen töröltük." Jóó, hát végülis ez benne volt a pakliban és a csaj egyből elkezdte nézegetni, hogy tudna hazajuttatni minket, tehát annyira nem aggódtunk. Egy jó 20 percnyi várakozás után megszületett a terv: 15.52 Springs - Denver (igen, ez egy 40 perces repülőút :P) 17.30 Denver - Frankfurt, 12.05 Frankfurt-Budapest. Egyetlen probléma az volt, hogy 3 órát várhattunk, de nem volt mit tenni.
A reptéri ellenőrzésen természetesen fennakadtam. Semmi komoly, csak az Xbox-ot ki kellett vennem a bőröndből hogy átnézzék alaposabban, hátha bomba vagy valami ilyesmi :D A várakozási idő viszonylagos idegeskedéssel telt, mivel sorra törölték a járatokat, azonban a mienk úgy tűnt megússza egy 10 perces késéssel. Nem úszta.
A gépünk 5-kor állt be a helyére, miközben Denverben a frankfurti járatra már elkezdték a felszállást, úgyhogy ismét nyomhattuk az újratervezés gombot. Egy nagyon kedves Belgrádból származó nő intézte az ügyünket, aminek a vége az lett, hogy hétfőn mi biztos nem hagyjuk el az Egyesült Államokat, mert az utolsó gép ami átszeli az óceánt este 6-kor megy. Volt pár opciónk keddre, ebből a Springs-Washington-München-Budapestet választottuk. A hölgy nagyon rendes volt, elzárta a 4 nagy bőröndünket holnapig, így csak a kézipoggyászokkal kellett valamit kezdenünk.
Ezúton is köszönjük Tomikának hogy kijött értünk a reptérre a szakadó hóban és Dorinának a felajánlást hogy nála aludhatunk.Bizony, teljesen lehetetlen elbúcsúzni Dorinától, a sors valahogy mindig visszasodor minket hozzá. Elmentünk hát a lakásukra, lepakoltunk majd Bélának nagy ötlete támadt: lehet Renars mikor visszament a tévéért nem zárta be az ajtónkat. És ó igen, ezúttal szerencsénk volt, úgyhogy amit még erre az éjszakára hasznosnak találtunk (takaróink, fagyi :D) azt áthoztuk ex-otthonunkból. Este - hogy ne gondoljunk a mai megrázkódtatásokra - megnéztük a Wall Street Farkasát, amit egyébként ajánlok mindenkinek. Aztán olyan hajnali egy körül, mikor úgy határoztunk hogy ideje lenne aludni, Gabesz kap egy üzenetet apukájától: a holnapi washingtoni járatot is törölték... Természetesen.
Hajnali 4-kor keltünk, mert bár tudtuk hogy nincs gépünk, gondoltuk minél korábban ott vagyunk, annál jobb. Norbi vitt ki minket a reptérre, ismét beszambáztunk a United-hez, akik felajánlották, hogy mehetünk Chicagóba vagy Los Angelesbe, mert momentán ez a két gép indul csak. Utóbbi a maga 28 fokjával kicsit szimpatikusabbnak tűnt (meg mert Chicagóval már párszor megszívtuk), így az új útvonal: Springs-LA-Frankfurt-Budapest, ami alapján a várható érkezés január 29. 13.40. Ismét átvergődtünk az ellenőrzésen (közben reménykedtünk hogy a csomagjainkat is küldik velünk) és mikor ülünk a beszállásra várva, akkor mondja be a hangosbemondó: "A chicagói járatot töröltük". Ezúttal jól választottunk.
A mi gépünk volt kb. az egyetlen ami felszállt. Kb. 40 személyes kis "private jet", sajnos olyan kicsi, hogy a kézopoggyászomat az Xbox-szal együtt fel kellett adnom. Az út 3 órás volt amit kb. végigaludtam és reggel 8-kor szálltunk le az LAX-en. Kisebb szívrohamot kaptam, mikor láttam a csomagokat lejönni a gép hátuljából egy futószalagon, amiről egy bőrönd olyan 10 méter magasról leesett. Szerencsére nem az enyém volt és a konzolom egyben megérkezett.
Némi bolyongás után az USA harmadik legnagyobb repterén megtaláltuk a terminálunkat és mire átjutottunk az újbóli ellenőrzésen már csak 5 órát kellett elütni valahogyan a gép indulásáig. Ez elsőre soknak tűnik, de miután volt ingyen 110V-os aljzat meg wifi, elég gyorsan elrepült az idő, még az otthoniakkal is tudtam skype-olni :D A vicc az egészben, hogy miután ennyit vártunk, majdnem lekéstük a gépet. Bár a beszállókártyánkon 15.40 volt írva a boarding kezdetének, ebben az időpontban mi már a nevünket hallottuk a hangosbemondón, hogy utolsó felszólítás :D Végül sikeresen felszálltunk a Lufthansa kétemeletes monstrumára, és kezdetét vehette a 11 órás út.
A gép teljesen más részein ültünk, én speciel középen a négy szék közül a bal szélsőn. A légitársaságra egy rossz szavam nem lehet, a kaja egész jó volt (azért nem egy Swiss), és az előttem található kis képernyőn is akár féléves filmeket nézhettem. Ami azt illeti, simán aludhattam volna az úton, de ilyen felszereltség mellett végig filmeztem meg sorozatoztam a repülést :D Észre se vettem, és már Frankfurtban voltunk helyi idő szerint 11-kor. Egy hosszú gyalogtúrával értük el a kapunkat és gépünk pontosan 12.05-kor el is indult kicsiny hazánk felé.
A következő emlékem az, hogy a légiutas kísérő kelteget, mert le van hajtva az asztalkám, márpedig éppen leszálláshoz készülődünk. Igen, ez nem mese: 13.40-kor leszálltunk a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Amin őszintén meglepődtem, hogy a csomagjainkra épségben találtunk a szalagnál. Közös megegyezéssel még itt elköszöntünk egymástól Bélával és Gáborral, hiszen nyilvánvaló volt mindannyiunk számára, hogy amint kilépünk az ajtón, mindenki rohan szeretteihez.
Így is történt. Ahogy a filmekben szoktuk látni, a szülők a "kordonszalagon" keresztül ölelték át fél éve nem látott gyerekeiket, Bélára pedig ott várt a frissen államvizsgázott Bianka. Olyan gyorsan történt minden és közben úgy, mint a lassított felvétel. Bepakoltunk az autóba és elindultunk haza. Haza, ahol várt rám Ádám és Edit mama. Haza, ahol várt rám a macska, a halaim és az ágyam. Haza, ahol várt rám: a valóság.
 |
| Dorináéknál... Mint a csövesek... |
Hajnali 4-kor keltünk, mert bár tudtuk hogy nincs gépünk, gondoltuk minél korábban ott vagyunk, annál jobb. Norbi vitt ki minket a reptérre, ismét beszambáztunk a United-hez, akik felajánlották, hogy mehetünk Chicagóba vagy Los Angelesbe, mert momentán ez a két gép indul csak. Utóbbi a maga 28 fokjával kicsit szimpatikusabbnak tűnt (meg mert Chicagóval már párszor megszívtuk), így az új útvonal: Springs-LA-Frankfurt-Budapest, ami alapján a várható érkezés január 29. 13.40. Ismét átvergődtünk az ellenőrzésen (közben reménykedtünk hogy a csomagjainkat is küldik velünk) és mikor ülünk a beszállásra várva, akkor mondja be a hangosbemondó: "A chicagói járatot töröltük". Ezúttal jól választottunk.
Némi bolyongás után az USA harmadik legnagyobb repterén megtaláltuk a terminálunkat és mire átjutottunk az újbóli ellenőrzésen már csak 5 órát kellett elütni valahogyan a gép indulásáig. Ez elsőre soknak tűnik, de miután volt ingyen 110V-os aljzat meg wifi, elég gyorsan elrepült az idő, még az otthoniakkal is tudtam skype-olni :D A vicc az egészben, hogy miután ennyit vártunk, majdnem lekéstük a gépet. Bár a beszállókártyánkon 15.40 volt írva a boarding kezdetének, ebben az időpontban mi már a nevünket hallottuk a hangosbemondón, hogy utolsó felszólítás :D Végül sikeresen felszálltunk a Lufthansa kétemeletes monstrumára, és kezdetét vehette a 11 órás út.
 |
| Nem, ez nem az Antarktisz :D |
A gép teljesen más részein ültünk, én speciel középen a négy szék közül a bal szélsőn. A légitársaságra egy rossz szavam nem lehet, a kaja egész jó volt (azért nem egy Swiss), és az előttem található kis képernyőn is akár féléves filmeket nézhettem. Ami azt illeti, simán aludhattam volna az úton, de ilyen felszereltség mellett végig filmeztem meg sorozatoztam a repülést :D Észre se vettem, és már Frankfurtban voltunk helyi idő szerint 11-kor. Egy hosszú gyalogtúrával értük el a kapunkat és gépünk pontosan 12.05-kor el is indult kicsiny hazánk felé.
A következő emlékem az, hogy a légiutas kísérő kelteget, mert le van hajtva az asztalkám, márpedig éppen leszálláshoz készülődünk. Igen, ez nem mese: 13.40-kor leszálltunk a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Amin őszintén meglepődtem, hogy a csomagjainkra épségben találtunk a szalagnál. Közös megegyezéssel még itt elköszöntünk egymástól Bélával és Gáborral, hiszen nyilvánvaló volt mindannyiunk számára, hogy amint kilépünk az ajtón, mindenki rohan szeretteihez.
Így is történt. Ahogy a filmekben szoktuk látni, a szülők a "kordonszalagon" keresztül ölelték át fél éve nem látott gyerekeiket, Bélára pedig ott várt a frissen államvizsgázott Bianka. Olyan gyorsan történt minden és közben úgy, mint a lassított felvétel. Bepakoltunk az autóba és elindultunk haza. Haza, ahol várt rám Ádám és Edit mama. Haza, ahol várt rám a macska, a halaim és az ágyam. Haza, ahol várt rám: a valóság.
 |
| Újra együtt :) |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése