The Sound of San Francisco

Másnap egészen korán, 10 körül elindultunk, és a GPS kalkulációi szerint este 7-re kellett volna megérkeznünk - ami természetesen tarthatatlan volt :D A vezetést én kezdtem, és az én 3 órás szakaszomon a fiúk - ha már egyszer az Alcatraz városába megyünk - stílusosan megnézték a hátsó ülésen Gabesz idpad-jéről A Szikla című örök klasszikust. 5.1-ben szólt a hang is, mert bár a csodálatos Apple terméket nem lehetett csatlakoztatni a kocsi hangrendszeréhez, az én telefonomat igen, és mivel azon is rajta volt a film, egyszerre indítottuk el: ipadről ment a kép, a telefonomról az audió :D Nekem nem volt szükségem nézni, annyiszor láttam, hogy elég volt hallgatnom :D

Ezt a kocsit úgy tervezték, hogy az iPad pont odaférjen :D

Hosszú és unalmas tájakon vezetett utunk, azonban Kodi tanácsára emlékezve megálltunk félúton egy In-n- Out Burger-be, ami csak Kaliforniában van és az feldobta a napot. Ennyire olcsó és ennyire finom hamburgert még nem ettem, finomabb is csak egy volt, a Shake Shack-ben, New Yorkban. Abszolút megérte.

Nem tűnik nagy számnak, de aki egyszer már beleharapott... Big Mac bekaphatja :P

Végül este 9-kor érkeztünk meg szállásunkra, a Lombart Streeten található Surf Motelbe. Vártunk 40 percet, mert se mi se a recepciós bevándorló nem tudta kinyitni az ajtót, majd mikor megjött a "szerelő" kiderült, hogy csak fel kell nyomni a kilincset és utána bedugni a kártyát... A szállással egyébként nagyobb gond nem volt, tiszta, rendezett, kényelmes. Na jó, a wifi... Hát az pont annyiszor volt ahányszor nem "-.-

Az éjszakánk nyugodalmasan telt, másnap reggel időben keltünk és vettük nyakunkba a várost. Tekintettel arra, hogy a Marina District-ben szálltunk meg, logikus első programnak tűnt a kikötő és a Szikla meglátogatása. Nos, a parkolóhely kereséssel eltöltöttünk kb. egy órát, de végül találtunk egy rendkívül kedvező árú parkoló garázst (áh, csak 40 dollárt fizettünk :DDD).

Az Alcatraz meglátogatása 30 dollárba került, amiben minden benne volt. Persze attól függ milyen igényekkel veszünk részt a kiránduláson. A sorban állva olvasgattuk a Tripadvisoros értékeléseket és van aki azért adott 1 csillagot neki, mert nem kapott kaját... Hát igen, ekkor mi is elgondolkodtunk hogy inkább visszaadjuk a jegyünket :P

A hajó ami a szigetre vitt nagyon kis környezetbarát volt, a normális motormeghajtáson túl nap- és szélenergiát is felhasznált. Kb. 20 percig szeltük a habokat, majd a kikötés után mindenki oda ment ahova akart - legalábbis szinte. Az élő idegenvezetőhöz egyikőnknek se volt kedve, de mivel a fejhallgatós megoldást kifizettük, azt felraktuk a cellák látogatásakor. Ami azt illeti, szerintem a legjobb audiokommentár volt, amit valaha hallgattam, ex-rabok és börtönőrök vezettek körbe a Broadwayen (leghíresebb rabok cellái, pl. Al Capone) és a Time Square-en (ahol az óra volt :D). Az egy dolog, hogy maga a börtön sem volt túl barátságos, de az különösen kegyetlen volt, hogy az apró ablakokon keresztül látni lehetett San Francisco-t egész pompájában, mindig emlékeztetve a rabokat arra, hogy ott is lehetnének. Elmondásuk szerint szilveszterkor ha elég szeles volt az idő (márpedig Fricsco mikor nem az), a városból érkező fuvallatok odahozták az ünneplés hangjait, miközben ők egy lyukban ültek.
Kilépve a börtönblokkból tényleg csodálatos volt a kilátás és ragyogó napsütés fogadott minket. Sétáltunk egy kicsit a szabadlevegőn hallgatva közben, milyen is volt az első börtönlázadás, majd a túrát végül az ebédlőben fejeztük be. Itt kezdtem el értékelni valójában a Madách menzáját és a magyar közékeztetést. A zuhanyzóba tehát nem mehettünk be (a film miatt érdekelt volna), habár az már a világítótoronynál meg a hullaháznál nyilvánvaló volt, hogy Hollywood tízszer nagyobb méretekben dolgozott, mint a valóság. Az ajándékboltban még elköltöttem egy dollárt egy képeslapra, ami bizonyítja, hogy itt jártam, majd némi várakozást követően visszahajókáztunk a kikötőbe.

A Pier 39 a negyed legnagyobb "mólója", és itt ne egy balatoni stégre gondoljunk. Ez egy amolyan kikötői pláza fából, hangulatos éttermekkel, boltokkal, na meg persze egy rakás oroszlánfókával :D Elsétálgattunk itt, de még naplemente előtt ki akartuk próbálni a Cable Car-t, úgyhogy inkább odasétáltunk az állomásra.
A napijegy 13 dollárba került, és már pattanhattunk is fel San Francisco egyik jelképére. Egyik különlegessége hogy - nevéből adódóan - egy kábelen húzzák végig a kocsit, a másik pedig - amitől gondolom az EU-ban már szívrohamot kapnának - hogy lehet az alsó lépcsőn utazni, kihajolni... Sajnos az, amit a filmekben látunk, hogy csak úgy felugrasz, nem működik, mert megállók itt is vannak, de ez legyen a legkisebb probléma.

Így elsőre nem utaztunk sokat, a Hyde és a Lombard keresztezésénél már le is szálltunk, mert innen fantasztikus a kilátás. A város jellegzetessége, hogy ha hegy van, akkor arra csinálunk egy utat, és ennek következtében olyan emelkedők vannak, amiket kék túra vonalnak is ki lehetne nevezni. Néhány turistás kép ellövöldözése után lesétáltunk a Lombard leghíresebb, kacskaringós szakaszán.

Innen átballagtunk a pár saroknyira levő másik Cable Car vonalra, amivel elhúzattuk magunkat egészen a főtérig. Miután itt fél órát elkávézgattunk és pihengettünk, a naplementében megtaláltuk azt a kocsit, ami visszavisz minket a kikötőbe, szeretett Passatunkhoz. Az út kissé hosszabbra sikeredett a kelleténél, ugyanis az egyik kereszteződésben 20 percet álltunk az egyik utas miatt. Első ránézésre csak szimplán elhányta magát, de mikor végre felállt és megfordult, akkor láttuk csak, hogy deréktól bokáig (bocsánat) összefosta magát. A legrosszabb az egészben, hogy mindennek egy részét még bent tette meg, és mivel mi hátul álltunk, így a maradék úton az odacsordogáló cuccos elől ugráltunk.

Itt még nem tudtuk, mi vár az út végén...

Végül megkönnyebülten ugrottunk le a kikötőben, ahol a sokk kiheverésére megettem életem legfinomabb fagyiját a Coldstone-ban. Mivel már sötét volt, kocsival még felhajtottunk a közeli kilátóhoz (ami persze zárva volt), ahonnan megcsodálhattuk a fényárban úszó San Francisco-t. Jó persze, nem egy New York, de szép volt :) Az estét végül egy tipikus kis amerikai étteremben zártuk, ahol bár a kaják túl voltak árazva, a hangulat miatt megérte.
Másnap a fő must-to-see program mi más is lehetett volna, mint a Golden Gate híd. Ha az Alcatrazról nem is hallott valaki, ezt a világon mindenki ismeri. Kb. tényleg egész napos program volt, először lementünk a partra, így alulról nézhettük meg. Aztán fel is sétáltunk rá, egészen a feléig, majd onnan vissza a kocsihoz, és lassú tempóban. bömböltetve a Sound of San Francisco-t végighajtottunk rajta :D

 Egy rövid autókázás után felértünk a Hawk Hll tetejére, ahonnan életünk legszebb panorámája tárult a szemünk elé a híddal és a belvárossal. Visszafelé aztán találtunk egy olyan pontot, amihez bár le volt zárva az ösvény, azzal a felkiáltással hogy "turisták vagyunk, nem értjük a kintaföldit"odasétáltunk, és egy sziklahegyén találtuk magunkat, közvetlenül a Golden Gate híd előtt. Miközben az államat kerestem, átgondoltam az életem :D

Úgy határoztunk, hogy a naplementét az óceán parton egész stílusos lenne megnézni, így a következő állomás az volt. Bár az időjárás napközben kellemes, néhol még meleg is volt, így délutánra lehűlt az idő, fürdésre nem is gondolhattunk :D Azért a póló meg a cipő lekerült, de az óceán olyan szinten hideg volt, hogy belelépve egyből begörcsölt a lábam. Egy kis parti étteremben csillapítottuk éhségünket, majd totálplánban élvezhettük, ahogy a nap az óceánban elmerülve narancssárgára fest mindent.

Este ellátogattunk még a városházához, amit konkrétan a Szent Péter Bazilikáról másoltak (ez hivatalos, tényleg), illetve az ország lenagyobb China Town-jába, ahol kiváló szuvenírvásárlási lehetőségek nyíltak (5 póló 10 dollár :DDD) Itt még elütöttük kicsit az időt, de aztán már nagyon fáradtak voltunk, és egy ananászos sundae bekebelezését követően ágyunkba dőltünk. Hiszen holnap ismét egynapos autóút vár, végig a parton... Irány LA!