Dolgoztam ma is, a változatosság
kedvéért :D Ez volt a harmadik napom, de
továbbra is nagyon élvezem :) Gabesz ma szabadnapot kapott, így csak
Bélával vettük célba a Jama taxit.
Küldtem nekik egy sms-t, hogy 9-re jöjjenek (csak ennek van értelme, mert a
telefonban úgyse értem mit hadoválnak össze :P), de hát ez sose biztos megoldás,
úgyhogy Béla felhívta Egitát, hogy ők hogy jönnek. Szerencsére arrafelé is a
Jama a menő, így be tudnak nézni értünk.
Kivételesen nem shuffle jött,
hanem személykocsi, ráadásul hátulra 4-en ültünk, így begörcsölt combbal
szálltam ki a Broadmoornál… De 1 dollárért taxi… Parádé :D
Ma is Megan volt a trainerem, és
a South épületrészt kaptuk. Előtte azonban jó pár dolgot el kellett intézni,
például a lejáratokat. Már említettem a pazarlást… Na, amiket lehozunk a
szobákból megvárni hogy lejárnak, azokat a cuccokat szombatonként (Expire day)
átnézzük. Így elsőre nekem elég kaotikusnak tűnt hogy mit hova és mikor kell
vinni. Igazság szerint Kandyce és Megan is össze-vissza beszélt :P :D Tehát a
dátumokat nem tudtam megjegyezni, de a lényeg: van amit egyből kidobunk a
szemétbe, van amit elviszünk a szekusokhoz (mert a hotel még lejárat előtt
megpróbálja eladni a menzán) és van, amit ott hagyunk a polcon és megvárjuk,
hogy az előző kettőből valamelyiket tehessük vele.
Teljes harci díszben :) |
Bár a South-t kaptuk, a nap első
fele a Main-ben telt. Ide Candyce volt kiírva, de ő nyitott és amíg meg nem
érkezett Christine, a manager, addig neki kellett az irodában lennie. Candyce talán
a legtapasztaltabb az egész department-ben, kb 20 éve csinálja ezt. És mindig
mosolyog. Mindig :D Christine csak pár hete lett kinevezve (Danielle helyett,
aki az F&B traininget tartotta), de ahogy nézem a többiek nem nagyon vannak
oda érte. Ennek bizonyára az a legfőbb oka, hogy Daniellet nagyon szerették
(elvileg az egész részleg olyan volt mint egy nagy család :)). Ezalatt a pár
nap alatt Christine-t nagyon kedvesnek ismertem meg, hihetetlen mennyi
energiája van és hihetetlen milyen gyorsan gépel :D Ja, és amilyen gyorsan
gépel annyira hadar és viszi fel a sorok végén a hangsúlyt xD Nagyon vicces :D
Bowties are cool :D A Doctor már csak tudja :D
Na de visszatérve, tehát a
Mainben el kellett intézni pár dolgot. A legjobb a Szeszes Lady volt, akinek
nagy híre van itt Broadmoorban. A Penrose suit-ben lakik a férjével az épület
legfelső emeletén, és elvileg dollár tízezreket költenek el. A nevét gondolom
nem kell magyarázni. Ma éppen a férjének volt a szülinapja ezért néhány lufit,
poharat, terítéket és egy karton vizet (?!) kellett felvinni. Elég másnaposnak
nézett ki, nem is igazán tudta hogy mit akar, de végül a tárgyalótermet kellett
felteríteni 12 főre. Fáradozásunkért kaptunk 5-5 dollárt fejenként :))
A Southban is van raktár, de
kisebb mint az otthoni szobám :D Az
utántöltő kocsi is kisebb és könnyebben manőverezhető mint a West-béli.
Feltöltöttünk kosarunkat teával, kávéval és hasonló finomságokkal és a 3.
emeleten kezdtünk úgy kb. negyed 1-kor (ami valójában az első, de ez mindegy
:D) Abból a szempontból jó ez az épület, hogy minden szobában a minibár és a
coffee station közvetlenül ajtó mellett van. Így gyorsabban ment a munka, de
Megnek is, így kb emeletenként 1/3-2/3 arány sikerült általában :P :D
Negyed 4-kor jutottunk az utolsó
szobákhoz, ami nekem a 3820-as volt. Sietni kellett, mert ha 6 órát dolgozol,
akkor kötelező egy fél órás szünetet beiktatni (ez törvény :D). Ebben a
szobában volt egy lejárt sör, de mire vittem volna vissza kicserélni, addigra
visszaértek a vendégek. Egy faszi nyitott ajtót, mondtam neki miért jövök, beraktam az új sört, majd mielőtt elmentem volna még megkért, hogy hozzak neki jeget. Azt
mondta nagyon értékeli a munkámat, úgyhogy szeretne adni borravalót.
Hátrakiáltott a „Honey”-nak hogy van-e készpénzük, de persze nem volt. Erre
megkérdezte tőlem, hogy hol van ATM a szállodában. Meg segítségével el tudtam
neki mondani, hogy a Mainben van egy, mire ő a lelkemre kötötte, hogy 10 perc
múlva jöjjek vissza, addig ő elmegy pénzért.
Mivel sürgetett az idő a 6 órás
szabály miatt, ezért azonnal le kellett menni a raktárba és még a terhelések
előtt clock-outolni. 10 perc múlva azért felhívtam a szobát és a nő azt mondta,
a férje még nem ért vissza....
Az ebédem sajtburger volt baconnel és zöldséggel…
Próbáltam redukálni a felesleges koleszterin és zsírbevitelt, és az isteni
sültkrumplit most elhagytam, így konkrétan 1,87-ért kaptam a hamburgert… Imádom
ezt a helyet :DDD
Hello, USAnka, a hamburger hazája :D |
Kaja után megpróbálkoztam egy
utolsóval, felmentem a szobához, de megint „Honey” nyitott ajtót, mert a férje
még mindig nem talált vissza. Itt adtam fel a dolgot. Ha nagyon akar borravalót
adni, majd hagy nekem a portán, a nevemet úgyis tudja (és ki is tudta ejteni,
érdekes módon az amcsikat igencsak megzavarja a „k” a „c” helyett :D)
Akármennyire is fasza hely a
Broadmoor, a terheléseket telefonon csináljuk :D Egy ilyen 30 éves cuccon kell
beütni a szobaszámot majd a fogyasztás kódját. Ráadásul gyorsnak kell lenni,
mert ha egy pillanatra elgondolkozol, megszakad a vonal :P :D
A Southban össz-vissz 2
delivery-nk volt. Mielőtt kivisszük őket, fel kell hívni az irodát, hogy a
vendégek még ugyanabban a szobában vannak-e. Vicces volt, mert az egyiknél a
szobaszám stimmelt, csak a név volt Cooper helyett Davis :D Tip-et végül sehol
se kaptunk, de nem gond :) Bár nyilván örülök a borravalónak, de továbbra is
osztom a Kutyaszorítóban film
nézeteit.
Végezzük a munkánkat, és ha extrát nyújtunk, akkor megérdemeljük. Szerintem :)
A nap hátralevő részét a Main
raktárban töltöttem, ami ilyen galériás elrendezésű és viszonylag nagy. A set
up-okat készítettük, amelyek a holnapi munka zökkenőmentességéhez szükségesek.
Például poharat törölgettem (kb 30-at, ez a tavaly nyári mennyiséghez képest
vicc volt :D xD) illetve a 3T delivery-hez csináltam aszalt gyümölcsös tányért.
Végre szabadjára engedhettem a kreativitásom és én dönthettem el, hogy egy
tányérra melyik három félét rakom :D Szerintem ezt élveztem a legjobban. :D
A vége kicsit fura volt,
szerintem kiadták, hogy 7-ig clock-outoljon mindenki, mert kb. kidobtak,
akkora kapkodás volt. Adam hozott haza ismét, de ő is sietett valahova :D Ja,
mikor odaértünk a kocsihoz, észrevette hogy van egy papírfecni az ablaktörlő
alatt és egy a kormány felett. Az egyikre anyukája írta hogy szereti, a másikra
meg a barátnője Shauna, hogy ő mégjobban szereti :DDD
Este teniszeztünk egy órácskát
majd bevetettük magunkat a jacuzziba este 10-ig Marcival, Gabesszal és
Zsuzsival. Végül csak 1-kor kerültünk ágyba (igen mostmár szó szerint :DDD) mert
volt egy kis sütögetés a grill helyen, ami számunkra – sütögetnivaló híján –
csak sörözgetés és beszélgetés volt, de legalább megismertük a magyarokat
jobban és mindenki nagyon jófej :)
Ő az új társam éjszakákra, a svéd Fjellse :DDD |
Bár a beosztásom szerint jövő
keddig nincs szabadnapom, Gabesz elcserélte velem a vasárnapi offját, így
holnap itthon vagyok, de kedden megyek munkába. Olyan szempontból jó, hogy
végre kipihenhetem magam, és szerdán amúgy is offom van. Úgyhogy délig alvás,
mosás, netezés és semmittevés a terv :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése