SWISSontagságos utazás

Chicagoba helyi idő szerint 16.30-kor szálltunk le, és első utunk egy óriási, útlevél-ellenőrző „terroristavagyevagynem” sorba torkollott. Béla és Gábor egy Rodgers nevezetű feka srácnál pár perc alatt átjutott, de én… Csak hogy semmi se legyen egyszerű… ”-.- 

Kérdezgetett, hogy mit fogok csinálni, hozok-e kaját, pénzt, ha igen mennyit, majd fogta magát, egybefogta az útlevelem, a vámbevallásom meg a DS2019-et, odaadta egy biztonsági őrnek, és közölte, hogy kövessem az urat… Hogy az okokat elmondják az persze luxus :P Bevezettek egy terembe, ahol voltak vagy 30-an és nem viccelek: én voltam az egyedüli fehér. Indiaiak, kínaiak, arabok… Ez volt 17.00-kor. A gép 17.55-kor indult.

Kb így éreztem magam a "váróban"... Csak mosoly nélkül :P

17.30-kor még mindig ott ültem enyhén kétségbeesve, így szóltam a biztonsági őrnek a folyosón, hogy egyrészt 25 perc múlva megy a gépünk, másrészt 2 srác azt se tudja mi van velem. Erre csak annyi volt a válasza, hogy majd átraknak egy másik gépre, a srácok meg majd ha keresnek, szól nekik.

Negyed óra múlva ismét kimentem az úriemberhez, aki szabadkozva mondta, hogy senki nem keresett engem, mire meglátom Gabeszt a háta mögött. Az megnyugtató volt, hogy még itt vannak, és tudtam velük beszélni 2 szót, az már kevésbé, hogy lekéstük a gépet… Visszatessékeltek a terembe, hogy várjak türelemmel… Pár perc múlva bejött egy idősödő, Swiss-es nő aki 10 perc alatt kijuttatott... Szeretem Svájcot.

Következett egy csomagátvilágítás, és mivel – én hülye – bevallottam, hogy van kaja a csomagomban, kipakolták mindkettőt. Az, hogy elvették a  3 db nagy gonddal elkészített Gyulais szendvicsemet: oké. De hogy totál kipakolták a nagy bőröndömet, mert az átvilágító fánkzabáló valamit „szaláminak” nézett, már kicsit kitépte a biztosítékot. Szerencsére Judit gesztenyepüréje átjutott, mivel a leghalványabb fogalmuk se volt arról, mi az :D xD

Valószínű ezért nem engedik be a húst :P

A United Airlines pultjánál nagyon segítőkész volt a zerge (és mellesleg dekoratív is) és gond nélkül áttette a jegyeinket a 20.05-ös springsi járatra, úgyhogy bőven volt időnk. Ráadásul még a kedves szalagra felpakoló faszik is egy remek szórakoztató showval készültek mindenki számára… Mikor leadták nekik a csomagot, megvárták, míg megfordul a delikvens, és úgy odadobták a szalagra, hogy kb. visszapattant, majd mindketten ezen röhögtek. Meg mi is xD Szegényeknek úgy látszik ez az egyetlen szórakozásuk az életben.

Az 2-es terminálhoz (az 5-ösről) szintén metróval kellett menni úgy kb egy Nyugati-Deák tér távolságot. A belépés előtt persze még átnézték a poggyászokat megint, le kellett venni a cipőt is és egy CT ill. egy deneutralizáló frigyéből keletkezett hengerben is végignéztek, nehogy nálam maradjon egy szelet gyulai kolbász is. De végül beléphettünk a terminálra.

Volt ott minden, meki, sztárbáksz, kolbászsütöde, piabolt… De egy közös: 10-ből 8 ember kövér. Vagy inkább 9. Mindenki mondta, hogy sok itt a túlsúlyos, de erre nem számítottunk. A kolbászsütödében az volt a csoda, hogy elfértek hárman a pult mögött – és nem a pult volt kicsi :P

A beszálló kapu az utolsó pillanatban megváltozott, a szabadból kellett felszállni a kb. 30 férőhelyes gépre. Chicagót már akkor megutáltam, mikor kivettek a sorból, utána folyamatosan jöttek a rovások a számlájára, de mikor a 120%-os páratartalom 40 fokkal megcsapott a betonon, betelt a pohár. Egy foursquare-es bejegyzés alapján a Chicagoban egy élmény felejthetetlen: mikor végre elhagyod. Osztom.

Gépünk, az Air Force One :D

A gépen kaja nem volt, csak innivaló sok-sok jéggel, maxon pörgő légkondi és egy nagyon kedves 50-es stewardess akivel egész jól elbeszélgettünk. A felszállás és leszállás nem volt olyan sima, kicsit többet liftezett meg rángatott, másrészt erős volt a „turbulbence”. Például Springstől fél órára olyan felhő mellett mentünk el, amiről így kívülről csak annyit láttál, hogy másodpercenként villámlik benne.

22.26-kor már a csomagjainkat vettük fel a kellemes, kisvárosias, kissé giccses, ámde szerethető springsi reptéren. Kivéve Bélát. Mert nem, a kálváriának nem lehetett vége, Béla csomagját a fél órával később érkező chicagói gépre tették, úgyhogy azt meg kellett várni, de meglett végül.

Megfáradva, csomagot várva...

Egy kedves fószer klasszik sárga Ford taxiját választottuk fuvarunknak, aki korrektül 26 dolcsiért elvitt minket házig. Juditnak jeleztem, hogy csodával határos módon, de ideértünk. Jó volt látni őt végre :) Kinyitotta az ajtónkat, átadta a kulcsokat, én meg átadtam a gesztenyepüréket :D A ház hatalmas, és iszonyatosan üres xD Van sütő, hűtő, mosogató, két gardrób, két terasz, meg ugye a két fürdő WC-vel, káddal… zuhanyfüggöny nélkül :P

Mivel Judit átinvitált hozzájuk, így csak ledobtuk a cuccunkat és átmentünk 100 méterrel arrébb. Megismerkedtünk néhány helyivel (pl. Laurával, aki házas és egy körömnyi nagyságú gyémánt jegygyűrűvel rendelkezik) meg ugye a BGF-eseket újra láthattuk, Vivit, Fatit, Barbit… Csapattunk egy welcome drinket is Gabesz alma pálinkájából, de az amcsik egy negyed kortyot se tudtak meginni belőle… Puhány népség :P :DD

¾ 2-kor hazafelé sétálva egyszer csak egy ismerős hang csapta meg a fülemet hátulról: Timiiii! :) Láthatóan nagyon örült nekünk és én is neki, mondta, hogy nem akart hinni a fülének, hogy az én hangomat hallja :D (hát azt kilométerekről megismeri mindenki, akárcsak a tüsszentésem :DD) De gyorsan elbúcsúztunk a fáradtság miatt, visszatértünk kongó házunkba, és bedőltünk az á... földre. Ágyban aludni túl mainstream, így hát leterítettük a repcsiről csórt pokrócot illetve a Juditéktól kapott plédeket, párnákat és mély álomba merültünk…